A kapcsolatépítés alapelvei

“Nem az fontos, te kit ismersz, hanem hogy ki ismer téged” – száll generációkról generációkra a mondás. E bölcsesség viszont azt nem tanítja meg, hogy a jó kapcsolatok nem az azonnali megtérülés lehetőségén alapulnak. 

e_nma_rka_6.png

Sokan vágynak jól működő szakmai kapcsolatokra és még többen gondolnak negatív mellékzöngével a kapcsolatépítésre. Talán pont ezért, még ennél is többen hibáznak a kapcsolatépítés során. De, hogy veled ez ne történhessen meg, nézzük a kapcsolatépítés legfontosabb három alapelvét, amelyeket semmiképp sem érdemes szem elől tévesztened!

A kölcsönösség alapvető

Akkor lesznek megfelelő kapcsolataink, ha a networkinget úgy értelmezzük, mint virtuális vagy valós találkozások sorát, ahol az egyenrangú felek tapasztalatokat és tudást cserélnek. Az adok-kapok egyensúlya rendkívül fontos. A megfelelő kapcsolatok a kölcsönösségen nyugszanak, és nem az azonnali megtérülés lehetőségén alapulnak. 

Az igazán jó és tartós kapcsolatokban pedig az önzetlenség játszik kiemelkedő szerepet, bármennyire is meglepőnek tűnhet. Ahogy Reid Hoffman – a Linkedin alapítója – is megfogalmazta: “Bár az ösztöneinkkel ellentétesnek tűnik, de minél önzetlenebb a hozzáállásunk, annál előnyösebbnek fogjuk érezni a kapcsolatot. Ha úgy döntünk, hogy segítünk másokon, hamar megszilárdíthatjuk a jó hírnevünket, a lehetőségeink univerzuma pedig kitágul."

Éppen ezért nem akciószerű, grandiózus eseményként, hanem sokkal inkább apróbb, mindennapi lépések sorozataként érdemes a kapcsolatépítésre gondolni. Ha csak egyetlen embert felhívsz vagy  egyetlen e-mailt írsz naponta vagy éppen az életed részévé teszed az ötperces szívességek gyakorlatát, akkor már rengeteg tettél azért, hogy jól működő kapcsolati hálód legyen.

Érdekek helyett szimpátia

Gyanítom, neked is van olyan ismerősöd, aki rögtön felbukkan, amint valamire szüksége van, de egyébként reménytelenül elérhetetlen. Ezek azok az emberek, akik csak a pillanatnyi, személyes érdekeik mentén alakítják a kapcsolataikat. Aztán el is nyerik méltó büntetésüket, hiszen őket érdek-emberként tartja számon a világ és magukra maradnak, amint a ranglétra alsóbb fokára kerülnek.

Ha jól működő kapcsolati hálóra vágysz, akkor nem az érdekeid mentén, hanem más szempontok alapján alakítod a kapcsolati hálód. A másik tisztelete, a teljesítményének elismerése, a közös értékrend vagy a közös érdeklődés stabilabb alap. Arról nem is beszélve, hogy ha az előbb említettek közül bármelyik is igaz, akkor az első kapcsolatfelvétel is természetesen adódik, hiszen őszinte érdeklődéssel és kíváncsisággal tudsz a másik felé fordulni.

Soha sem volt annyira könnyű a kapcsolatépítés, mint napjainkban. Néhány kattintással bárkivel kapcsolatba léphetsz. Azonban a lehetőségből csak akkor lesz valóság, ha nem buksz el már rögtön az első e-mailed elküldésekor. Ne feledkezz meg ilyenkor sem az első benyomás jelentőségéről. Ugyanis, a bemutatkozó üzenetedre ugyanazok a szabályszerűségek vonatkoznak, mint amikor élőszóban történik vagyis a kapcsolatfelvétel semmiképp se jelentse azt, hogy énreklámmal bombázod a másik felet.

A minőség fontosabb, mint a mennyiség

A 30-as évek Szovjetuniójában, a tervgazdaság szellemiségének megfelelően minden üzemnek előírt számokat kellett teljesíteni. Ha nem teljesült a norma, súlyosan megbüntették a felelősöket. Történt, hogy egy szögeket előállító üzem különösen kemény feladatot kapott. Olyan magas normát állapítottak meg számukra, amit lehetetlen volt teljesíteni. Némi pánik után a problémát úgy oldották meg, hogy óriási szögeket gyártottak. 

A terv pedig teljesült, hiszen kilóra megvoltak a szögek, mivel a központ a célszámokat nem darabszámban, hanem súlyban jelölte meg. Ugyan, a szögek használhatatlanok voltak: kinek lenne szüksége egyméteres szögekre?! De a feladat teljesült, a normát teljesítették az üzem dolgozói. Ha nem akarsz úgy járni, mint a szögüzem, akkor ne “kilóra mérd” a kapcsolati hálód.

A számosság helyett, inkább minőségi kapcsolatban gondolkozz! Nem a sokaság a lényeg, hanem a minőség és a rendszeresség. Az, hogy ne csak halld, hanem meg is hallgasd a másikat, vagyis ténylegesen figyelj a másikra. Úgyis építhetsz erős kapcsolati hálót, ha mindig csak egyetlen egy emberrel találkozol. A lényeg, hogy gondold át milyen eszközök, módszerek és megoldások passzolnak a személyiségedhez! Így a kapcsolatépítés egy szükségszerű kellemetlen feladatból, kellemes tevékenységé válhat.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása