Hullámvasút egy életen át

Egy szerény fickó története, aki valóra váltotta az amerikai álmot, majd tapasztalatait könyvvé formálta. Ez sem sikerült rosszul, hiszen a könyvet Bill Gates is jó szívvel ajánlja.

hulla_mvasu_t.jpg

Amikor 1991-ben Bill Gates először találkozott Warren Buffett-tel, megkérte ajánljon neki egy igazán jó üzleti könyvet. Buffett hezitálás nélkül John Brooks:  Business Adventures című művét említette. A kötet azóta is előkelő helyet foglal el Gates kedvenc könyveinek listáján, olyannyira, hogy másoknak is szívesen ajánlja. Azonban, nem régiben a Business Adventures-nek versenytársa akadt.

bill_gates_enmarka_1.jpg

Ez meglepő fordulat, mivel Gates nem gyakran olvasgat menedzserirodalmat. Persze a versenytárs éppúgy nem tekinthető klasszikus üzleti irodalomnak, mint Brooks műve. Hiszen a Disney nem régiben leköszönt vezérigazgatójának könyve - The Ride of a Lifetime  -  még véletlenül sem instant vezetői tanácsok gyűjteménye. A könyv lapjain pedig végig követhetjük, ahogy egy nem túl tehetős családba született, amerikai kisvárosi gyerek a vállalati világ csúcsára kerül.

A könyv egy szerény fickó története, aki megcsinálta a szerencséjét. Amiben persze másoknak is jutott szerep. Így azt sem hallgatja el, hogy élete első igazi állását egyik nagybácsija közben járásának köszönhette. A nagybácsi - aki igen kedvelte unokaöccsét - ugyanis épp egy szemműtét után lábadozott a kórházban, míg a szomszédos ágyon az ABC egyik alkalmazottja tette ugyanezt. A két lábadozó pedig összebarátkozott.

ko_ze_piskola.jpeg

A betegtárs amolyan fontoskodó alak volt, meg is ígérte a nagybácsinak, hogy befolyását latba vetve televíziós álláshoz juttatja az unokaöcsit. A nagybácsi ezt boldogan elújságolta Igernek, majd a fickó telefonszámát unokaöccse kezébe nyomta. Mint később kiderült, a fontoskodó alak egyáltalán nem volt magas pozícióban a cégnél, de azért egy felvételi beszélgetést el tudott intézni. Iger a lehetőséggel élni tudott és az ABC alkalmazottja lett. Mindenesként.

Mint ahogy egykori ABC-s főnökei szerepéről sem feledkezik meg, akiknek pozítiv és negatív értelemben is nagy szerepe volt a cégnél való gyors előrejutásában. Hiszen Iger csillaga gyorsan emelkedett a cégnél szorgalma és talpraesettsége miatt. Egészen addig, amíg összetűzésbe nem került közvetlen főnökével, aki rosszindulatból azt állította, hogy beosztottja hamis pletykákat terjeszt róla. Emiatt Igernek másik állás után kellett néznie, házon kívül vagy belül.

e_nma_rka_1.png

Maradt a cégnél és a sportműsorokkal foglalkozó részleghez igazolt, bár nem túl sok tapasztalata volt ezen a területen. De gyorsan tanult és egyre feljebb lépkedett a ranglétrán, amiben komoly szerepe volt az ABC tulajdonosainak. Ugyanis, Tom Murphy és Dan Burke mindig a képességeket részesítették előnyben, a tapasztalatokkal szembena vezetők kiválasztásakor. Így Iger hamarosan a sport divízió, majd nem sokkal később az ABC Entertainment vezetője lett.

Ez utóbbi poszton már a feladatai közé tartozott annak eldöntése is, hogy melyik sorozat kapjon zöld utat a csatornánál. Kiderült, hogy nem ijed meg a kockázatosnak tűnő döntésektől sem. Ő az, aki meggyőzte az ABC vezetését arról, hogy egyáltalán nem őrültség David Lynchnek lehetőséget adni a Twin Peaks elkészítésére, mint ahogy „Az ifjú Indiana Jones kalandjai” képernyőre kerülését is Iger harcolta ki.

twin_peaks.png

1996-ban választás elé került, amikor is a Disney megvásárolta az ABC-t. Iger azt írja erről, hogy ekkor - 45 évesen -megfordult a fejében a cég elhagyása. A váltás lehetőségét annyira komolyan fontolgatta, hogy már megvolt a helye egy másik cégnél. Végül maradt és az idő igazolta a döntését. Az ezredfordulót már a Disney második embereként köszöntötte, öt évvel később pedig a vezérigazgatói székbe ülhetett át.

A cég nem volt túl jó állapotban, amikor Iger átvette a vezetését. Ekkoriban a Disney már évek óta nem tudott egyetlen sikerfilmet sem gyártani, ezért a nézők elpártoltak, a vállalati kultúra és morál katasztrófális volt, a tehetségeket rendre elcsábította a konkurencia. A részvényesek és az igazgatótanács tagjai is morgolódtak és ha ez még nem lenne elég: Roy Disney - az alapító unokaöccse – nyilvánosan kampányolt, hogy elérje Michael Eisner, a cég akkori vezetője leváltását.

2005.png

A cégnek radikális változásokra volt szüksége. Sokan úgy vélték, hogy ez egy belülről kiválasztott emberrel lehetetlen feladat - Iger ekkor már hosszú évek óta a Disneynél dolgozott. Egy hosszú, többfordulós kiválasztási folyamat végén mégis Igerré lett a feladat. Ő pedig bebizonyította, hogy rászolgált a bizalomra, vezetése alatt a Disney a világ egyik legnagyobb média- és szórakoztatóipari vállalatává. Ennek a folyamatnak a kulisszái mögé is beleshetünk a könyv lapjain keresztül. 

Iger végig kalauzol bennünket a Pixar megvásárlásának folyamatán, részletesen taglalja a Steve Jobsszal kötött alku részleteit és körülményeit. Ez egyébként a könyv egyik legizgalmasabb, drámai fordulatoktól sem mentes része. De megismerhetjük a Marvel és LucasFilm felvásárlásának részleteit is. Mint ahogy Iger döntéseinek hátterét, motivációit, valamint azokat az embereket és nehézségeket, amelyek vezetői stílusát formálták.

bi.png

A könyvben akkor sem fogsz csalódni, ha az üzlet stratégiai oldala kevésbé érdekel és inkább szórakoztató olvasmányt keresel vagy éppen a vezetői ismereteidet bővítenéd. Hiszen Iger a könyv zárófejezetében listába szedte a Disney élén töltött éveinek tanulságait.  Talán a legfontosabb mindenki számára hasznosítható tanulság, ahol a perfekcionista Iger azt írja: "Megtanultam elfogadni a hibákat – nem az erőfeszítés hiányát, hanem a tényt, hogy ha újítani akarsz, meg  kell engedned a hiba lehetőségét. "

Egyébként a könyv néhány héten belül magyarul is megjelenik Hullámvasút egy életen át címmel. Az, hogy a cím magyarítása mennyire találó mindenki döntse el maga.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása