Hétköznapok lélektana

Ha a többiek kútba ugranak, akkor te is utánuk ugrasz? – hallhattuk kamaszként a szülői dörgedelmet igen gyakran. De ezt a kérdést felnőttként sem árt időnként felidéznünk magunknak.

1937-ben, Sylvan Goldman egy éjszaka, mint ahogy már annyiszor megesett vele, azon tűnődött hogyan lehetne rávenni a boltjaiban megforduló vásárlókat, hogy több mindent vásároljanak egyszerre. Töprengés közben újra és újra lepörögtek lelki szemei előtt, ahogy a vevők a polcok között sétálnak és a kiválasztott terméket a kosarukba pakolják, majd a meglehetősen nehéz cekkerrel a pénztár felé közelítenek. Merengés közben egyszer csak azon kapta magát, hogy egy hokedlin álló kosarat bámul. Ez volt számára a megvilágosodás pillanata, amikor is megszületett a bevásárlókocsi ötlete.

Az ötletet tett követte és rövidesen bekerültek Goldman üzleteibe az első bevásárlókocsik. Azonban volt egy kis bökkenő, a vevők nem igazán akarták használni a találmányt. Goldman többféle dologgal is próbálkozott, a bevásárlókocsikat feltűnő helyre állította, táblákat helyezett ki, de csak nem akarták őket használni a vevők. Ekkor még egy dologgal megpróbálkozott: néhány embert felbérelt, hogy tologassák a bevásárlókocsikat az üzleteiben. Hamarosan a tényleges vevők is követték a példát. Goldman találmánya elterjedt, ő pedig busásan meggazdagodott találmányának köszönhetően.

Ha a többiek kútba ugranak...

Goldman ugyan nem volt tisztában vele, de ösztönösen a befolyásolás szociálpszichológiájának egyik alapelvét alkalmazta a problémás helyzet megoldására. Ez az alapelv, a társadalmi bizonyíték elve névvel vonult be a szakirodalomba. Eszerint, mint ahogy Goldman vásárlói is, úgy döntjük el, mi a megfelelő, hogy mások milyen viselkedést tartanak helyesnek az adott szituációban és eszerint is cselekszenek.

Azóta persze a tudomány is bizonyította Goldman megérzését. Többek között, Milgram és munkatársai, akik egy egyszerű, de igen szellemes kísérletben demonstrálták az elv működését. A kísérlet lényegében abból állt, hogy egy New York-i utcára kiállt az egyik munkatárs és felfele bámult egy percig, majd ugyanezt megismételték többször fokozatosan növelve – 2, 3, 5, 10 illetve 15 – az emeleti ablakot bámuló emberek számát. Az eseményeket pedig videón rögzítették. A felvételek elemzése során azzal szembesültek, hogy a felfelé bámuló beavatottak számával, a bámészkodó járókelők száma is jelentősen megnőtt (egy beavatott esetén ez 42, míg tizenöt esetében a járókelők 86 százaléka nézett felfelé). 

Pro és kontra

A társadalmi bizonyíték elve jó iránytű az esetek többségében. Kevesebbet hibázunk, ha eszerint cselekszünk. Hiszen általában helyes az a feltételezésünk, ha sok ember tesz valamit, aszerint cselekednek, ami helyes az adott szituációban. E feltételezésünket pedig alátámasztja az, ha minél több ember cselekszik hasonlóan, ilyenkor még inkább hajlamosak vagyunk követni az adott viselkedést. Ez az alapelv komoly szerepet játszik a különböző trendek elterjedésében is.

Az is igaz, hogy teljesen soha sem fogjuk tudni kivonni magunkat a társadalmi bizonyítékok hatása alól. De nem is kell. Akár a személyes márkád építése során is hasznosíthatod, egész addig amíg a valóságot tükrözik a megosztott adatok és nem élsz vissza ezzel a lehetőséggel. Hiszen mások szemében hitelesítheti a tevékenységedet, ha például nyilvános az, hogy hány ember használta a termékedet, vette igénybe a szolgáltatásodat vagy éppen mennyien olvasták el egy-egy blogbejegyzésedet vagy könyvedet.

Azonban akkor sem érdemes megfeledkezned a társadalmi bizonyíték elvéről, ha a személyes márkád építése közben elbizonytalanodsz - vagy számodra ismeretlen terepen találod magad- , hiszen ezekben a helyzetekben erőteljesebb hatással lehet a döntéseidre. Ilyen esetekben különösen fontos feltenned a kérdést magadnak: valóban a tömeggel kell tartanod, tényleg mások feje után akarsz-e menni vagy megkeresed a valóban hozzád és céljaidhoz illő megoldásokat.