A nézeteltérés ereje

"Hasonló a hasonlónak örül"- tartja a mondás.  Azonban jobban járunk, ha a kapcsolati hálónkat nem ennek jegyében alakítjuk.

kapcsolate_pi_te_s.png

1906-ban Francis Galton brit statisztikus és polihisztor egy vásáron járt, ahol a vásárlátogatókat arra kérték a szervezők, hogy becsüljék meg egy ökör súlyát. Galton kíváncsiságból elkérte a vásárszervezőitől az ökör súlyára vonatkozó tippeket tartalmazó kártyákat. Amikor megvizsgálta a kártyákon szereplő tippeket igencsak meglepődött. Az egyes kártyákon szereplő tippek átlaga majdnem pontosan annyi volt, mint az ökör valódi súlyához. Ráadásul pontosabb volt, mint a hentesek és állattartással foglalkozó gazdák egyéni becslései, akikről feltételezhető, hogy van már némi gyakorlatuk e téren.

Galton később publikálta eredményeit és ezzel a kollektív intelligencia kutatásának úttörőjévé vált. Mintegy negyedszázaddal később John Ridley Stroop pszichológus laboratóriumi körülmények között tesztelte Galton feltételezését. Azonban, Stroop kísérletében a résztvevőknek nem egy ökör, hanem azonos kinézetű tárgyak súlyát kellett megbecsülniük, illetve súlyuk alapján rangsorolniuk. Majd kis idő elteltével visszatérniük a laboratóriumba és megismételniük becslésüket.

Ahogy azt Galton is megjósolta volna a csoport becsléseinek átlaga ez esetben is pontosabb volt, mint az egyéni becslések, de Stroop valami újat is felfedezett: ugyanannak a személynek az átlagos becslése jobb volt, mint az egyes becslései külön, külön. Azóta számos más kutatás megerősítette, hogy az egyének saját becsléseik összesítésével növelhetik ítéleteik pontosságát. Ez pedig azt jelenti, hogy minél sokszínűbbé és többszólamúbbá tudjuk tenni a belső párbeszédünket, annál jobb ítéleteket tudunk hozni bizonytalan helyzetekben. A kérdés az hogyan hívhatjuk felszínre azt a tudást?

A morgós nagybácsi

 Az egyik módja annak, hogy növeljük becsléseink és ítéleteink pontosságát és ezáltal jobb döntéseket hozzunk a felejtés erejének hasznosítása. Ugyanis, a kutatások szerint a felejtésre hajlamos emberek, vagyis akiknek gyenge a munkamemóriája bölcsebb „belső tömeggel” rendelkeznek. Egyszerűen azért, mert nem emlékeznek előző becsléseikre, így találgatásaik függetlenebbek egymástól. Emiatt a végén becsléseik átlaga pontosabb lesz. Ugyanezt a hatást érhetjük el, ha időt adunk magunknak újra és újra visszatérünk az adott kérdésre, mint ahogy az Stroop kísérletében történt.

A kifinomultabb módszerek kihasználják az elménk azon képességét, hogy képesek vagyunk több szemszögből is megvizsgálni egy problémát. Az egyik hatékony technika az, ha rávesszük magunkat, hogy átgondoljuk a feltételezésünk ellenkezőjét. De az is kíválóan alkalmazható praktika, ha egy olyan emberre gondolunk, akivel gyakran nem értünk egyet például a morgós nagybácsira, akivel mindig vitatkozunk és elképzeljük mi lenne az ő álláspontja.

Az egyet nem értés haszna

Az okos döntéshozók ösztönösen értik ezt az elvet. Ez volt az egyik oka annak, hogy Abraham Lincoln a riválisaival töltötte fel tanácsadói testületét. Doris Kearns Goodwin történész szerint Lincoln szakított azzal a konvencióval, hogy "olyan embereket kell kinevezni, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint te". Lincoln azért is választott különböző párthovatartozású és ideológiai hátterű politikusokat, hogy "a vélemények széles skálájához férhessen hozzá, hogy a saját gondolkodását élesíthesse".

Az eltérő álláspontok átgondolása jobb döntésekhez vezet. Saját gondolkodásunk sokszínűségét azzal is támogathatjuk, ha a vitás kérdések megvitatását nem korlátozzuk olyan emberekre, akikről tudjuk, eleve egyetértenek velünk. Fontos, hogy ne zárjuk ki azokat, akik másként gondolkodnak, bár ez sokunknak nem természetes és stresszes. De megéri vállalni az ezzel járó kényelmetlenséget és ennek szellemében válogatni a munkatársainkat és szőni a kapcsolati hálónkat.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Kép: innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása