Nem csak a húszéveseké a világ

Sokan úgy vélik, hogy az online tér a fiatalabb generáció játszótere. Most mutatok néhány példát az Instagramról, amely rácáfol erre a vélekedésre.

szeme_lyes_ma_rkae_pi_te_s_1.png

A tények makacs dolgok, de a tévhitek még inkább azok. Talán az egyik legelterjedtebb téves elképzelés, hogy az Instagram az online tér azon szeglete, ahol huszonévesek mutogatják magukat és reggelijüket agyonretusált képeken a kortársaiknak. Ma olyan példákat válogattam össze, akik rácáfolnak erre a vélekedésre, hiszen közel sem húszévesek. Emellett,  az énmárkaépítést sem középiskolás fokon művelik. Nézzük, mit tanulhatunk tőlük!

Légy önazonos!

A személyes márkád nem kitalálni, hanem sokkal inkább megtalálni kell. Ugyanis, akkor lesz erős énmárkád, ha hiteles, vagyis valóban téged mutat meg. Sokkal biztosabb és hosszabb távon fenntartható megoldás, ha a már meglévő adottságaidra és képességeidre alapozol. Ha van valaki, akinek ezt soha nem kellett elmagyarázni az Helen Mirren.

Ugyanis, az alaptétel igazságával már jóval azelőtt tisztában volt, mielőtt a közösségi médiát feltalálták volna. A manír soha nem volt a kenyere, egy pillanatig sem akart másnak látszani, mint amilyen valójában. Korát és véleményét is mindig vállalta, mint ahogy a ráncai esetében is a legnagyobb természetességgel teszi ezt. Az Instagram profilja sem mutat más képet, nagyon személyes és természetes. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Helen Mirren (@helenmirren) által megosztott bejegyzés

Húzd meg a határokat!

A személyesség nem kell, hogy a magánéleted részleteinek kiteregetését jelentse. E mondat szellemisége jellemezte mindig is Pataki Ági nyilvános szerepléseit. Az első magyar szupermodell a hetvenes évektől kezdve két évtizeden át aratott sikereket a kifutón, emellett egy ország emlegette Fabulon lányként. Ma az ötven legsikeresebb magyar üzletasszonyok egyike és Balázs Béla-díjas filmproducer.

A reflektorfény és a közérdeklődés végig kísérte a pályáját, bármivel is foglalkozott. Azonban, mindig is ügyelt a határok meghúzására és ez az online térben sincs másképp. Megosztásai személyes hangvételűek, gyakran posztol számára fontos ügyekről és olvasmányairól. Azonban, az élete intim részleteit továbbra is megtartja magának.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pataki Agi (@patakiagiofficial) által megosztott bejegyzés

Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!

Néhány évvel ezelőtt, az akkor 57 éves zöldséges története nem éppen vidáman indult. Walsh épp elköltözött barátnőjétől, a szakítás annyira friss volt, hogy a melegebb ruháit sem hozta még el exétől. Dan Jagger, a Supreme londoni menedzsere pedig egy fülessapkával segítette ki a didergő zöldségárust. Hálából, és persze a divat iránti vonzódása miatt, Walsh innentől kezdve előszeretettel viselte a márka darabjait.

A stílusos zöldségárusra Ben Awin fotós is felfigyelt. A fotó sikert aratott, a zöldségstandnál pedig megnőtt a forgalom. Walsh felismerte a lehetőséget és regisztrált az Instagramra, ahol rendszeresen megosztja outfitjeit, miközben továbbra is zöldséget és gyümölcsöt árul, de sokkal többet, mint előtte. Hiszen már nemcsak a környéken lakók vásárolnak tőle, hanem a világ minden pontjáról érkeznek turisták, akik vásárlás közben egy-egy fotót is készítenek róla.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lance Walsh (@dinneranddance) által megosztott bejegyzés

Oszd meg a történeted!

Jógapózok és izomfitogtató fotók, tornatermi és fürdőruhás képek és medence parti jelenetek. Minden, ami egy insta-fitnesz profilon megtalálható. Azonban, ennél sokkal több a 76 éves Joan MacDonald oldala, mivel életmódváltásának dokumentációjaként és személyes motivációja szinten tartása miatt indította néhány éve. 73 évesen Joan jelentős túlsúlyának köszönhetően számos egészségügyi problémával küzdött.

Részben lánya nyomására belátta, hogy változtatnia kell. Nem tudta, hogy mi a a közösségi média és súlyzóként legfeljebb a szatyrát emelgette, de belevágott. Az egészségesebb táplálkozásnak és a rendszeres tornának köszönhetően 10 hónap alatt 25 kilót fogyott. A súlyát azóta is tartja és napi tornarutinját is rendszeresen posztolja. Hiszen több mint egymillió követőjét sem hagyhatja cserben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Joan MacDonald (@trainwithjoan) által megosztott bejegyzés

Adj értéket!

Végül, de nem utolsó sorban, vegyük szemügyre az Egyesült Királyság második legmagasabb rangot viselő nőjének Instagram profilját. Aki arra számít, hogy Camilla cornwall-i hercegné Instagram profilján keresztül megismerheti a hercegi pár hétköznapjait vagy beleshet a királyság kulisszái mögé az csalódni fog. Mivel a hercegné még véletlenül sem posztol a reggelijükről vagy a királyi birtok szépségeiről.  

Ugyanis, a személye iránti érdeklődést az olvasás népszerűsítésére használja fel. Az Instagram profilja valójában egy virtuális olvasószoba, ahol időről, időre levesz egy-egy könyvet a polcról, hogy megossza aktuális olvasmányélményeit a követőivel. Azonban, nem pusztán könyvajánlókról van szó, hiszen a hercegné örömmel látja mindazokat, akik megvitatnák az olvasottakat.

 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Borítókép: innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása