Az átláthatóság illúziója

Gyakrabban, mint gondolnánk az átláthatóság illúziójának áldozataivá válunk. De mi is ez és hogyan védekezhetünk ellene?

“A beszéd elején elsápadtam, remegtem minden végtagomban és lelkemben.”- írta Cicero néhány ezer évvel ezelőtt, de manapság is sokan át tudják érezni ezt a szituációt. Sőt, van olyan is, aki már a nyilvános beszéd gondolatától is hideglelést kap. Ráadásként, ha ez önmagában még nem lenne elég attól is rettegünk, hogy mások is észreveszik mennyire idegesek vagyunk. De valóban így van ez?

A Kenneth Savitsky és Thomas Gilovich kutatópáros is erre volt kíváncsi, ezért a Cornell Egyetem diákjainak részvételével egy kísérletet végeztek. Néhány diákot arra kértek, hogy tartsanak rögtönözenek egy rövid beszédet társaiknak, majd egy skálán értékeljék saját idegességi szintjüket. A többi diáknak pedig a beszédek elhangzása kellett az előadók feszültségi szintjét megtippelniük. Végül, az az előadók és a hallgatóság eredményeit összehasonlították. Az előadók messze túlbecsülték azt, hogy mennyire érzékelhető mások számára az idegességük. Megnyugtató eredmény, aminek tudatában talán a következő prezentációnak is kisebb feszültséggel indulsz neki.

De nem csak a nyilvános beszédek alkalmával van így. Általában is azt gondojuk, hogy gondolataink, érzéseink és szükségleteink teljesen egyértelműek mások számára. Ez nincs így, de ezt hisszük. Az átláthatóság illúziója – ahogy a szociálpszichológusok nevezik ezt a jelenséget – számos dologban akadályozhat bennünket. Gondolj csak azokra a helyzetekre, amikor csendben vártál, hogy észrevegyék milyen jól végzed a munkád vagy éppen rád bízzanak egy feladatot, hiszen te remekenél benne. Aztán a csendes várakozás szépen lassan átfordult csalódottságba és másokat hibáztattál, hogy nem maguktól ajánlják fel a segítségüket.

Az ilyen helyzeteket elkerülheted azzal, ha énmárkát építesz vagyis tudatosan és önazonosan kommunikálod az erősségeidet, értékeidet és teljesítményedet. Ez persze nem hoz azonnali eredményt, azonban hosszabb távon bőven megéri az időt és az energiát. De az is sokat javít a helyzeteden, ha nem vársz némán arra, hogy majd csak valaki kitalálja mire van szükséged és magától felajánlja a segítségét. Várakozás helyett, kérsz.

Segítséget kérni persze nem könnyű, mindannyian tartunk tőle egy kicsit, mert sebezhetőnek érezzük magunkta tőle, de időnként elengedhetetlen. Ahhoz, hogy kérésünk meghallgatásra találjon, nem árt néhány dolgot észben tartanunk.Heidi Grant szociálpszichológus négy egyszerű szabályra hívja fel figyelmünket, melyek betartásával eredményesebben kérhetünk segítséget.

Az első, hogy konkrétan fogalmazzuk meg a kérésünket, a félreérthető célzások és homályos utalások haszontalanok. A második dolog, hogy kerüljük a mentegetőzést és a magyarázkodást. A harmadik, hogy amikor csak lehet személyesen kérjünk. Bár könnyebbnek tűnik ilyenkor egy e-mailt vagy üzenetet írni, de ugyanannyival könnyebb üzenetben nemet is mondani. 

Végül, de nem utolsó sorban, ha valaki rábólint a kérésünkre, ne feledkezzünk meg arról, hogy tájékoztassuk a fejleményekről. Mivel, ahogy azt az előadásában Heidi Grant is rávilágít:  “Sokan tévesen azt hiszik, hogy a segítséget maga a segítés teszi örömtelivé. Ez nem igaz. Segíteni akkor jó, ha tudjuk, hogy célba ért a segítség, meglett az eredménye, a másik hasznára vált.”

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Képek: innen.