Tudod, mihez adod a neved?

Megítélésünkben szerepet játszik, hogy kinek a társaságában mutatkozunk. Ezzel többé-kevésbé mindenki tisztában van. Azonban már kevésbé köztudott, hogy a személyünkről kialakuló képben más, apróságnak tűnő dolgok is jelentős szerepet játszhatnak. Három dolog amivel lehet, hogy eddig nem is foglalkoztál.

szemelyes_marka.jpg

Kinek ne lennének emlékei a szülők örökös intéséről, hogy a rossz gyerekekkel nem szabad játszani és mutatkozni? Hiszen a szomszédok és úgy általában mások, nem csupán az alapján ítélnek meg, hogy valóban teszünk-e valami rosszat vagy sem. Az emberek abból indulnak ki, hogy személyiségjegyeink megegyeznek a barátainkéival. Így vétkeikben ártatlanul is osztozunk. És milyen igazuk volt.

A szüleinktől kapott leckét, a társítás elveként tartja számon a szociálpszichológia. Azonban az elv általánosabb érvényű, nemcsak a társas helyzetek esetében és nemcsak negatív irányban működik. Ahogy Robert B. Cialdini is írja Hatás című könyvében, “ha az emberek rajtunk kívül álló, jó vagy rossz dolgokkal társítanak minket, az befolyásolja a rólunk alkotott ítéletüket és azt, hogyan éreznek irántunk”.

Éppen ezért az online térben is érdemes odafigyelni arra, mihez is adod a neved. Lehet, most legyintesz - mert erre eddig is odafigyeltél -, de  ezzel együtt is elképzelhető, hogy van néhány olyan apróság amire eddig még csak nem is gondoltál. Rögtön mondok is három ilyet.

szemelyes_markaepites.jpg

Ne csak a nevedre keress!

“Keress a nevedre rendszeresen!” Ezt a tanácsot lassan már mindenki hallotta és szerencsére egyre többen meg is fogadják. Azonban, önmagában ez még kevés, hiszen nem minden jelenik meg a keresési eredményekben. Így például az sem, hogy milyen hirdetéseknél jelenik meg  a neved a közösségi felületeken, például a Facebookon.

Tipp: Ha nem szeretnéd, hogy az általad követett oldalak a hirdetéseikhez használják a nevedet  kikapcsolhatod ezt az opciót. A Facebookon: Settings -> Ads (vagy ez a link pont a megfelelő  helyre vezet), majd az 'Ads with your social actions' menüpontnál állítsd az 'Include my social actions with ads for' részt 'No one'-ra.

enmarkaepites.jpg

Csak tiszta forrásból!

A legmakacsabb dolgok sajnos nem a tények, hanem az álhírek és a városi legendák. Az ártalmatlanabb esetek közzé tartozik például az a középiskolásoknak szóló 11 tanács, melyet Bill Gatesnek tulajdonítanak, miközben a techgurunak igazából semmi köze hozzá. De vannak ennél sokkal ártalmasabb, esetenként szándékos tévedések. Azt pedig nem kell sokáig magyaráznom, hogy a  városi legendák és az álhírek terjesztése árt a megítélésednek és így rombolja az énmárkádat is. 

Tipp: Mielőtt megosztanál egy cikket érdemes a forrást vagy éppen az igazság tartalmát ellenőrizni. Ebben segít az UrbanLegends oldala is, ahol többek között egy igen részletes lista a is találsz azokról a magyar nyelvű megtévesztő oldalakról, melyek rendszeresen kamuhíreket közölnek.  

enmarka_6.jpg

Ami késik, az nem múlik!

Azzal egész biztosan tisztában vagy, hogy egyáltalán nem mindegy mi jelenik meg rólad az üzenőfaladon. Akármennyire is tudatos vagy e tekintetben, előfordulhat, hogy az élet vagy még inkább egy jószándékú, de kevésbé tájékozott ismerősöd közbelép. Például betaggel egy hamis napszemüvegeket áruló oldal képéhez, így a közel sem eredeti dolgokat áruló oldal, esztétikai hulladéknak is beillő hirdetése megjelenik az üzenőfaladon (és az összes ismerősöd hírfolyamában).

Tipp: Ezt a balesetet is megelőzheted a megfelelő beállításokkal, például előzetes engedélyhez kötheted a megjelenésüket. Így minden alkalommal eldöntheted, hogy az adott kép – aminél megjelöltek – megjelenhet-e a faladon. A Facebookon: Settings -> Timeline (ha egyszerűsítenéd, csak kattints ide) , majd a Review szerkcióban ‘Review posts you're tagged in before the post appears on your timeline?’ mellett  válaszd az ’On’ beállítást. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Képek: innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása