A nemet mondás tudománya
“Bocsánat, de nem. Sajnálom, hogy nemet kell mondanom. “ – hányszor ejtetted ki ezeket a mondatokat, azt gondolva, hogy ezzel mindenki helyzetét megkönnyíted? Pedig ez egyáltalán nem biztos.
A nemet mondás képessége nemcsak a saját időd és energiád védelmének alapja, az énmárkád építésekor is igen jól jön ez a képesség. Ezt elméletben mindenki tudja, de a gyakorlati megvalósítás már nehezebb. Ezért időnként -vagy éppen gyakrabban - bocsánatkérést is csatolunk a nemhez. Azt gondolva, hogy így nemcsak nekünk, hanem a másik félnek is könnyebb lesz a nemleges válasz elfogadása.
A bocsánatkérés a tisztelet, a megbánás vagy éppen az udvariasság megnyilvánulása. Általában. De úgy tűnik, hogy bizonyos helyzetekben, mint amilyen egy kérés visszautasítása pont az ellenkezőjét jelentheti. Ahelyett, hogy megkönnyítené a helyzetet mind a két fél számára, adott esetben még ronthat is rajta. A Frontiers pszichológiai folyóiratban közelmúltban megjelent tanulmány is alátámasztja ezt. Freedman és pszichológus csapata egy szellemes kísérletsorozatban vizsgálta a visszautasítás különböző formáit, más és más társas helyzetekben - találkozó elutasítása, munkahelyi illetve magánéleti szituációkban.
A csípős szósz esete
Az első kísérletben Freedman és csapata arra kérte a résztvevőket, hogy írják le mi a legjobb modja egy találkozó elutasításának. A kísérletben résztvevők 39 százaléka gondolta úgy, hogy a nem mellé fűzött "sajnálom" enyhíti a csapást. Amikor azonban egy másik csoporttal értékeltették ezeket az írásokat. Az elutasítást fájdalmasabbnak ítélték azok, akik bocsánatkéréssel is találkoztak a szövegben.
A második kísérletben a résztvevők kettesben maradtak egy kutatási asszisztenssel, akinek az volt a feladata, hogy elutasítsa a partnerét, mondván „Nem, sajnálom, de nem akarok veled dolgozni.” vagy „Nem, nem akarok veled dolgozni.” Majd a kutatási asszisztens elhagyta a szobát. Az elutasítottakat pedig arra kérték, hogy öntsenek csípős szószt a kutatási asszisztens poharába. Azok, akik bocsánatkérést is kaptak a visszautasítás mellé, több csípős szószt öntöttek a másik poharába, mint akik csak egy szimpla nemleges választ kaptak.
A harmadik és egyben utolsó kísérletben pedig egy rövid videót nézettek a résztvevőkkel. Szintén több variációban, amikor a visszautasítás mellé bocsánatkérés is elhangzott illetve amikor nem, illetve a filmen szereplők neme is változott. A videó szereplő pedig szobatársak voltak és egyikük nem akart továbbra is együtt lakni a másikkal. Ez esetben csak annyit változott az eredmény, hogy a résztvevők azt gondolták, a bocsánatkérést akkor is el kell fogadni - látszólag -, ha a szívük mélyén nem így gondolják.
A nem, az nem
Freedman és csapatának kísérletsorozata bizonyította, hogy az elutasításhoz fűzött bocsánatkérés leginkább a saját helyzetünket könnyítheti meg. Persze azt is érdemes figyelembe venni, hogy az ilyen helyzetekben elhangzó bocsánatkérés akár további komplikációkat is okozhat, mivel nyomást gyakorlunk a másikra, hogy elfogadja a bocsánatkérésünket és ez negatív indulatokat válthat ki belőle (gondolj csak a csípős szószra). Emellett pedig felesleges bűntudatot is gerjeszthetünk magunkban, hiszen ha nem tettünk semmi rosszat, nem kérnénk bocsánatot.
Adódik a kérdés: mi a legjobb módja annak, hogy határozottan, de udvariasan mondjunk nemet? Erre nincs általános recept, azonban egy valami biztos: a sajnálkozás egészen biztosan nem segít.
Képek: innen.
