Márkaépítés képekben

Az Instagram ma már igen előkelő helyet foglal el a közösségi oldalak rangsorában. De hogyan használd az énmárkád építéséhez? Öt tipp, öt példával, a divat-kaja-szelfi szentháromságon túl. 

jon-tyson-228429.jpg

#mutasdmagad

Nincs szükség nagyítóra ahhoz, hogy észre vegyük John Legere nem egy átlagos cégvezető. Nem visel élre vasalt öltönyt, hiányzik a jól nyírt frizura és nyoma sincs a cégvezetőkre jellemző kimértségnek. Az 59 éves Legere, csakis magentát viselve jelenik meg a nyilvánosság előtt, provokatív kijelentéseivel a konkurenciát sem kíméli, emellett főzőműsort vezet, és persze aktív a közösségi médiában is.

Bár az extrém produkció öncélúnak tűnik, ne legyenek kétségeink: tudatos stratégiáról van szó. Legere erről azt mondja, hogy a cégnél betöltött szerepéhez tartozik mindez, de önmagát adja vele. Persze, nem feltétlenül a vállalkozásod (vagy éppen a téged alkalmazó cég) mozgó reklámtáblájává válnod. De a steril, kimért kommunikáció helyett, inkább a személyesebb stílust válaszd. 

#vállaldazértékrended

Az értékrended, azok az ügyek, melyek mellett kiállsz és elkötelezed magad éppúgy része az énmárkádnak, mint a szakmai tudásod és teljesítményed. A számodra fontos ügyek képviselete is lehet az a motívum, ami az Instagram profilod karakterét meghatározza. 

Jó példa erre Sharyl Sandberg, aki az esélyegyenlőség elkötelezett híve. Sandberg profilja nem más, mint e tevékenységének vizuális naplója. Főállásban végzett munkájáról pedig egyetlen egy szó sem esik. 

#mirevagyképes

Van egy remek ötleted, de csak lazán kapcsolódik a főtevékenységedhez? Szeretnéd megmutatni, hogy mire vagy képes a szakmádban, ha korlátok nélkül alkothatsz? Mutasd meg az Instán a hobbi projekted, mint ahogy azt Christoph Neimann is teszi.

Neimann hetente egyszer, a saját kedvteléséből készült képeit posztolja az Abstract Sunday névre keresztelt profiljára. Különösen akkor érdemes Neimann példáját követned, ha még nincs megrendelőd vagy éppen több olyan munkára vágynál, ahol a saját stílusod jobban érvényesítheted.

Sunday.

A post shared by Christoph Niemann (@abstractsunday) on

#építsközösséget

Az Instagram kézenfekvő választás azoknak, akiknek látványos a munkája vagy annak végeredménye. De akkor sem kell erről a felületről lemondanod, ha nem igazán fotogén a munkád eredménye. 

Például a csomagszállítás nem feltétlenül tűnik jól fotózható tevékenységnek. A Fedex éppen ezért az ügyfeleire ’bízta’ az Instagram profilját, hiszen csak az ő képeiket posztolják. Így amellett, hogy mindig van képes tartalmuk, nem mellesleg közösséget is építenek. Ráadásul azokat is meg tudják szólítani, akik talán maguktól nem kattintanának a Fedex profiljára.

London streets. �� #london #delivery #england #architecture Image: @jenkhansen

A post shared by FedEx (@fedex) on

#sztorizz

A történetmesélés kiváló eszköz nem csak a honlapod bemutatkozó oldalán, hanem az Instagramon is. Hiszen mindenki szereti a történeteket. Elmondhatod, képekben elmesélheted a saját sztoridat, a céged történetét.

De ha nincs saját történeted, akkor az ügyfeleid történeteit is kikölcsönözheted, mint ahogy azt a Canva is teszi. Ők a felhasználóik személyes történetein keresztül mutatják meg, hogyan és mire használható a termékük.

"The last few years have been tough - I've experienced everything from coming out, divorce, supporting a friend through two manic episodes, estranged relationships with loved ones, and most recently the death of my grandfather and mother. If not for music, there's no way I could have emerged from those experiences in a healthy way. I got my musical start attending church with my grandparents. My grandma played the piano and she had me performing Amazing Grace in front of the congregation while I was still in diapers. As I grew up, I was obsessed with reading and writing. My dad was an English teacher so my idea of family fun was a trip to the library. Dad also introduced me to great songwriters and musicians like Bob Dylan, James Taylor, Fleetwood Mac, Van Morrison, and so many others. When I got into my teens, I discovered more contemporary female songwriters like Ani Difranco and Fiona Apple. One week during junior high, I caught a nasty cold and had to stay home from school. Out of sheer boredom I picked up my dad's guitar. I taught myself how to play a few of my favorite Bob Dylan songs, and eventually figured out how to set my own lyrics to music. After that, it was off to the races.” Lindsay - Singer/Songwriter (On Tour!) www.lindsaywhitemusic.com #MyDesignStory #Canva [Lindsay uses Canva to create press releases, tour posters, event invitations and show flyers. She uses the templates as a starting point, then adds photos from the album to make sure everything looks consistent in the marketing.] If you’d like to share the story behind your design, contact us on elle.h@canva.com.

A post shared by Canva (@canva) on

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása