Ne próbálj meg lehiggadni!
Nyugodj meg, próbálj meg ellazulni! – tanácsolják a feszültséggel járó helyzetek, például a lámpaláz orvoslására. Kézenfekvő tanács, de van ennél jobb megoldás.
Alison Wood Brooks, a Harvard Business School oktatója pont az ellenkezőjét javasolja: ne próbáljunk ilyenkor lehiggadni. A nyugalmi állapot erőltetése helyett, igyekezzünk a szorongásunkat pozitív érzelemmé, például érdeklődéssé, lelkesedéssé változtatni. A "nyugodt vagyok" mantrát cseréljük le – javasolja Brooks – az "izgatott vagyok" frázisra.
Brooks nem a levegőbe beszél, hiszen tételét több egyszerű, de szellemes kísérlet keretében is tesztelte. Egyik kísérletében egyetemi hallgatóknak azt a feladatot adta, hogy mindössze két percnyi felkészülés után, mondjanak meggyőző beszédet arról, miért lennének jó munkatársak. A kísérletben azonban volt egy kis csavar. Brooks arra kérte a hallgatókat, hogy a beszédük előtt mondjanak ki egy-egy rövid mondatot. A diákokat véletlenszerűen két csoportba osztotta. Az egyik csoportba került diákoknak azt kellett a beszéd előtt kimondaniuk, hogy „nyugodt vagyok”. Míg a másik csoport tagjainak mondata az volt, hogy „izgatott vagyok”. A beszédeket rögzítették, majd néhány kiválasztott csoporttárs segítségével elemezték.
Úgy találták, hogy egyetlen szó megváltoztatása is már jelentős változást okozott az elhangzott beszéd minőségében. Amikor a diákok az érzelmeiket izgatottságként jelölték meg, meggyőzőbbnek és magabiztosabbnak értékelték őket, mint azokat, akik nyugodtnak mondták magukat. Ráadásul a félelem, izgatottságként való megfogalmazása a beszélőket is motiválta, volt bátorságuk a pódiumon maradni és átlagosan 29 százalékkal hosszabban beszéltek magukról.
De valóban az csökkentette az idegességet, hogy a félelmet izgatottságként határozták meg a diákok? Nem lehet, hogy egész egyszerűen a szorongás elismerése okozta a minőségi változást?
A választ Brooks másik kísérlete adta meg. Ezuttal három csoportba osztották a diákokat. Az első csoport mondata „ideges vagyok”, a másodiké „izgatott vagyok” volt, a harmadik csoportba tartozóknak pedig semmit sem kellett mondaniuk. A feladat pedig a 80-as évek egyik slágerének eléneklése volt. Az éneklés pontosságát egy hangfelismerő program mérte. Ebben az esetben is azok a hallgatók teljesítettek a legjobban, akik az érzelmeiket izgatottságként címkézték. Ők átlagosan 80 százalékos pontossággal énekeltek. Azok, akik semmit nem mondtak éneklés előtt, átlagosan 69 százalékos pontossággal, míg az ’ideges’ csoportnál ez az érték 53 százalékra esett vissza.
A kísérletek alapján, igen csak megfontolandó az önmegnyugtatás elvetése. Helyette, ha legközelebb feszült helyzetben találod magad – akár egy előadás, akár egy fontos megbeszélés vagy éppen egy állásinterjú előtt -, akkor inkább keretezd át a helyzetet úgy, ahogy Brooks is tanácsolja.
Forrás: Brooks, A.W. "Get Excited: Reappraising Pre-Performance Anxiety as Excitement." Journal of Experimental Psychology: General 143, no. 3 (June 2014): 1144–1158.
Képek: innen.
