A "még nem" ereje

Egy nap látogatók kopogtattak Carol Dweck ajtaján -  az Angliában jónevű - Blackburn Rovers focicsapat vezetői. A látogatás kissé meglepő volt, hiszen Dweck területe nem éppen a sportpszichológia és még csak nem is valamiféle motivációs guru. Az angol fociközösségben elterjedt nézet volt ekkoriban, hogy a tehetség mindent visz és a tehetség-kultusz rengeteg nehézséget okozott. E probléma megoldásához volt szükségük a klub vezetőinek Carol Dweck szakértelmére. 

624x468.png

Carol Dweck ekkor már több mint 30 éve szisztematikusan kereste a választ arra a kérdésre, hogy két hasonló képességgel rendelkező ember közül az egyik miért lesz sikeresebb mint a másik. Úgy találta, hogy az lesz sikeresebb aki úgy tekint az adottságaira, mint egy fejlesztendő dologra és nem mint egy állandó adottságra. 6a00e55187f8f6883401a3fcf12dbe970b-800wi.png

A tanult tehetetlenség jelensége már régóta ismert a pszichológiában, Dweck nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ennek ellenkezője is tanulható. De nem csak állítja, hanem kutatásaivel bizonyította is, hogy a fejlődésorientált szemléletmód elsajátítható.  Az, hogy milyen szemléletmód meghatározó a gondolkodásunkban,  a legmarkánsabban a hibáink kezelésében tetten érhető. „Az, hogy hogyan interpretáljuk a kihívásainkat, visszaeséseinket, minket ért kritikákat – mind a saját döntésünk” – mondja Dweck. Értelmezhetjük őket rögzült szemléletmóddal kudarcként, de tekinthetünk rájuk  a fejlődés-változás részeként, mondván még nem sikerült.

És, hogy mit mondott Dweck a Rovers vezetőinek? "A beállítodottság megváltoztatása nem olyan, mint egy műtét. Nem lehet eltávolítani az egyiket és behelyetesíteni a másikkal, hanem sokkal inkább egy folyamat" Éppen ezért a Rovers workshopokat szervezett a játékosainak. A legfiatalabbakkal kezdték, hiszen ők még sokkal fogékonyabbak és képlékenyebbek. Emellett pedig toborzási stratégiájukba is beépítették a beállítodottságot firtató kérdéseket. Persze nem azért, hogy a rögzült beállítodottságú játékosokat kiszűrjék, hanem azért minél hamarabb megkezdhessék a fejlődés-orientált gondolkodás elsajátításához szükséges tréningeket.

Képek: innen, innen és innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása