A lehetetlenség szenvedélye
Elhunyt Hankiss Elemér. A Diagnózisok című, két kötetes műve volt talán az első szociológiai tanulmány, melyet olvastam.
Könyvének nagy szerepe volt abban, hogy később szociológiát tanultam az egyetemen és immár pályaelhagyóként sem szűnt meg az érdeklődésem a terület iránt. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen publikációi sokak érdeklődését felkeltette a szociológia iránt.
Ahogy Steve Jobs megjelenéséhez hozzátartozott a fekete garbó és farmer, úgy Hankisséhoz a finom ízléssel összeválogatott darabok - és a legtöbbször piros - kasmír sál valamint az örökös kíváncsiság. Személyiségét és szemléletét jól jellemzi az alábbi interjú részlet:
"Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozom, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam.
És valóban: nem akarok a dzsungelből kijutni. Az élet és az ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetéssel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok túl hamar kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető 'homokos, vizes síkságra'. Ahol már nincs remény.
De lehet, hogy mégiscsak Jelenits tanár úrnak van igaza. Lehetséges, hogy azok közé tartozom, akikről Hofmannsthal így ír: 'Céltalan vándorai a térnek'.”
Most a TEDxDanubián elhangzott előadásával emlékezek a "céltalan vándorra". Az előadás gondolati középpontjában az emberi méltóság megőrzése és az értelem áll. Ezekhez pedig elengedhetetlenül szükséges a bizonytalanság elfogadása, a folytonos keresés és tanulás, valamint a "lehetetlenség szenvedélye", az a szenvedély, mely őt is vezérelte.
