A divat nagyasszonya

Egy kamasz, akit nem érdekelt az iskola, viszont a divat annál inkább. Szerencsére a szülők inkább az érdeklődés ambicióvá formálása mellett döntöttek. A szülői döntés helyesnek bizonyult. Amit semmi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az egykori kamaszlány már több évtizede a legendás Vogue magazin főszerkesztője.

enmarkazas.jpg

Az-az nem más, mint Anna Wintour, aki nem sokára a 70. születésnapját ünnepli és több évtizede a divatvilág meghatározó alakja. Magabiztosan ül főszerkesztői székében és egész biztos, hogy ez még egy jó darabig így is marad. De milyen úton jutott idáig és mi az, amit tanulhatunk tőle?

Igazából az apám döntötte el, hogy a divatiparban kellene dolgoznom.

Az említett szülői döntés elég merésznek számított, a 60-as évek Londonjában. Azonban, Anna édesapja – aki a London Evening Star szerkesztőjeként dolgozott – komolyan vette a lánya érdeklődését és véleményét. Olyannyira, hogy amikor a lapja a fiatalabb korosztály felé akart nyítni, akkor erősen támaszkodott lánya meglátásaira is.

Amikor pedig Charles Wintour konstatálta lánya divat iránti érdeklődését, állást szerzett neki az akkoriban menőnek számító Biba butikban. Persze, ebben egy botrány is szerepet játszott: Anna átalakította az iskolai egyenruháját, a szoknyát megrövidítette néhány centivel. Ekkor Anna 15 éves és ez az az év, amikor először vágatja a haját arra a bizonyos bubifrizurára, ami azóta az egyik névjegyévé vált.

wintour_personal_brand.jpg

Igazítsd az elképzeléseidhez, a lehetőségeket!

A szülői döntés nem volt Anna ellenére, de ahogy látni fogjuk a lehetőséget saját elképzeléseihez igazította. Hiszen egy kis öntörvényűség soha sem árt. Ez akár Wintour jelmondata is lehetne, mivel ennek szellemében születik majd meg az első Vogue címlapja is. De ne rohanjunk ennyire előre. Az eladói munka után, a Harrods áruház gyakornoki programja következik, majd divattal kapcsolatos órákat is hallgat.

Azonban a tanulmányok nem tartanak sokáig, Wintour ugyanis az ösztönösséget többre tartja. „Vagy tudod a divatot, vagy nem” – felkiáltással abbahagyja a tanulmányait és az Oz magazinnál helyezkedik el. A divat iránti érdeklődés marad, de újságírói pozicióból kíván hatást gyakorolni a divat világára. 1970-ben, a Harpers & Queen szerkesztő-asszisztenseként már arról beszél munkatársainak, hogy a Vogue szerkesztője akar lenni. Az álom megvalósulására még jó néhány évet várnia kell és előtte még el kell sajátítania a szakma mesterfogásait is.

wintour_70.jpg

Egyszer lent, egyszer fent

A következő bő tíz év számos sikert és persze bukásokat is tartogat Ann Wintour számára. Miközben egyre határozottabban körvönalazódik a rá oly jellemző egyedi látásmód. Innovatív elképzelések, meglepő helyszínen készült fotósorozatok, különös szettekkel és olyan fotósokkal, mint például – az akkor még nem túl ismert - Helmut Newton. Az egyik legerősebb anyaga ebből a korszakból, amikor Renoir és Manet festményeit eleveníti meg, fehér csizmás modellekkel.

Hiába az egyedi látásmód, ezt nem mindig és főleg nem mindenki értékeli pozitívan. Ezért Wintour, New Yorkba teszi át székhelyét. Dolgozik a Harper’s Bazaarnak, a Viva – már mint divatszerkesztő – és a New York magazinnál. Ez utóbbinál szigorú szabályok mellett. De időnként sikerül kiharcolnia, hogy újító ötleteit figyelembe vegyék. Többek között azt az ötletét is elfogadtatta, hogy celebritás szerepeljen a címlapon. A celeb-kultusz előtt húsz évvel.

wintour_90_szemelyes_marka.jpg
Wintouri pimaszság

1983-ban, egy kollégája összehoz egy interjút Wintour számára, Grace Mirabellával - a Vogue, akkori szerkesztőjével. A találkozó jól sikerül, a Condé Nast lapkiadó ajánlatot tesz Wintournak: dolgozzon a brit Vogue szerkesztőjeként. Ő azonban hazardírozik: piszamul dupla fizetést és a kreatív igazgatói pozició létrehozását kéri.

A feltételeit elfogadják. Visszaköltözik Londonba és felrázza a lapot. Minden szempontból. Új szellemiségben vezeti a magazint, miközben munkatársaival roppant szigorúan bánik – ekkor kapja a „Nutreal Wintour” gúnynevet, mely egyrészt robbanékonyságára, másrészt a kollégáival szemben támasztot irreális elvárásaira is utal. A vezetése alatt a brit Vouge kivirul, az eladások pedig szépen emelkednek.

Öt év után, a lapkiadó új feladattal bízza meg Wintourt. Tőle várják a House & Garden magazin felvirágoztatását, New Yorkban. Ez nem sikerül túl jól, ennek ellenére 1988-ban felajánlják számára az amerikai Vogue főszerkesztői posztját. Már az első címlapjával feltűnést kelt. A megszokott, kissé merev pozícióba ültetett, tökéletes frizurájú modell helyett, egy szélfútta frizurás, dinamikus lányt szerepeltett a címlapon. Ráadásul farmerban. Ez ma már nem igazán meglepő, de akkoriban rendkívülinek számított. A nyomdából fel is hívják, nem történt-e valami tévedés.

anna_wintour_szemelyes_marka.jpg

Az intézményesült legenda

Meglepő ötletei, egyéni ízlése, nyitottsága, és határozottsága révén az eltelt lassan három évtizedben a Vogue sziklaszilárd, piacvezető lett. De nemcsak a Vogue és a híres szeptemberi kiadás vált intézménnyé. Hanem ő maga is. Fekete napszemüvegében ott ül minden fontos divatbemutató első sorában, ahova mindig az elsők között érkezik (minimum félórával kezdés előtt). Azt mondja, ilyenkor jönnek a legjobb ötletei. Gyakorlatilag mindenkit ismer, és ez nemcsak a divat, a művészeti- és társasági élet celebritásait jelenti, hanem a feltörekvő generáció is beleértendő. Wintour ugyanis nagyon figyel a fiatalokra is.

wintour.jpg

Sikereit senki sem vitatja, de rendkívül megosztó személyiség. Ebben nem kis szerepet játszik kissé mániás személyisége. A kollégáitól és persze saját magától is, hihetetlen munkatempót kíván meg. Állítólag Az ördög Pradát visel című film, keményszívű és vaskalapos főszerkesztő asszonyát róla mintázták. Bár Wintour ezt sohasem ismerte el. Emellett mindennap ötkor kel és teniszezéssel indítja a napját, azt a bizonyos - védjegyének számító - bubi frizurát pedig naponta beszáríttatja és több mint 20 éve, többnyire egy ugyanolyan fazonú, Manolo Blahnik cipőt visel. 

Hatását pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy már életében intézményesült: a New York-i Metropolitan Múzeum divathoz kapcsolódó gyűjteményét – a Costume Institute-t – néhány éve Anna Wintourra keresztelték át.

Képek: itt, itt, itt, itt és itt.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása