Első benyomás

Első benyomás csak egyszer van. Ezt a gondolatot már annyiszor sulykolták belénk, hogy talán pont emiatt döntünk rosszul az első néhány másodpercben. Főként akkor, amikor ennek a néhány első másodpercnek tétje is van, mert aggódunk a hitelességünk miatt.

Adam Grant szervezeti pszichológus is hasonló szituációba került, amikor pályafutása elején, két évvel a doktorija után, mindössze 26 évesen kellett előadást tartania. Negyvenes-ötvenes éveikben járó férfiaknak, akik egy olyan szervezet tagjai voltak, ahol a rangidősség igen sokat számít.  A hallgatóság ugyanis az amerikai légierő ezredeseiből állt, akik átlagosan több mint 3500 órát repültek és 300 órát töltöttek harci bevetésen. A katonaság ekkor próbált átállni a parancsoló-írányító modellről, az együttműködésre épülő megközelítésre. Grantnek ehhez kapcsolódóan kellett előadást tartania. Két csoportban, kétszer négy órában. 

A képzési napok végén a hallgatóság, írásban értékelte az elhangzottakat. „Több értékes információ hangzott el a közönség soraiból, mint az előadótól” – ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeztek az első csoport tagjaitól, gyakorlatilag éretlen tacskónak minősítették Grantet. Míg a második csoport tagjai dícsérték Grant szakértelmét, dinamizmusát és előadói képességeit. Micsoda különbség! Vajon, mi lehetett a gyökeresen eltérő vélemények oka?

Bár a két előadás szinte szóról-szóra megegyezett, Grant az első csoport visszajelzései alapján egyetlen dolgon változtatott. Az előadása elején, a bemutatkozó mondatain. „Ahelyett, hogy magabiztosan beszámoltam volna az általam elért eredményekről, egy jóval erőtlenebb, önkritikus megjegyzéssel indítottam: Tudom, hogy néhányan most mire gondolnak: Mit tanulhatok egy 12 éves előadótól? Egy hosszú másodpercnyi kínos csend – lélegzet-visszafojtva vártam. Aztán kitört a nevetés.”  Vagyis nem a szaktudását bizonyító tényeket sorolta, nem a szakmai kompetenciáit hangsúlyozta, hanem a sebezhető, emberi oldalát mutatta meg és így el tudta nyerni a közönség bizalmát.

Grant tapasztalatai egyébként egybevágnak, Amy Cuddy – a Harvard Business School pszichológusának – kutatási eredményeivel is. Cuddy és kutatócsoportja több mint egy évtizede tanulmányozza az első benyomások hatását. Kutatási eredményeik szerint, az első benyomások alapján hozott ítéleteinkben két szempont játszik döntő fontosságú szerepet: a bizalom - bízhatok ebben az emberben, jó szándékkal van irántam? – és a hozzáértés.

Gyakran feltételezzük, hogy a kompetencia a legfontosabb tényező, ezért az első találkozáskor hajlamosak vagyunk erre helyezni a hangsúlyt. Ezzel szemben Cuddy és munkatársainak kutatásai azt bizonyítják, hogy a bizalom a legfontosabb tényező. Ahhoz, hogy a kompetenciánkat, szakértelmünket elismerjék, elengedhetetlen bizonyos mértékű bizalom. „Ha a másik fél nem bízik benned, semmire sem mész, sőt gyanakodni fog, hogy manipulálni szeretnéd.”

És, hogy mit tehetünk a számunkra kedvezőbb első benyomás érdekében? Erre számos praktikus tanácsot kínálnak a szakértők: figyeljünk a kézfogásunkra, a testbeszédünkre, kérdezzünk vagy éppen hallgassunk aktívan, de talán a legfontosabb: ne akarjuk dominálni egy találkozás első néhány percét azzal, hogy a szakmai eredményeinket és teljesítményünket alátámasztó tényeket soroljuk. Ehelyett inkább a kapcsolat megteremtésére, az emberi oldalunk megmutatására törekedjünk, ahogy azt Grant is tette.

Felhasznált irodalom:

Amy Cuddy: Presence - Bringing Your Boldest Self to Your Biggest Challenges

Adam M. Grant: Adni és kapni - A siker rejtett dinamikája

Illusztrációként Helena Almeida képeit használtam.