Hallgatni is tudni kell!

A tudás köre a beszéd, míg a bölcsesség privilégiuma a hallgatás, ahogy mondani szokták. De vajon honnan tudhatod, hogy valóban jó hallgatóság vagy?

enmarkaepites_1.png

Egyes becslések szerint, naponta, átlagosan16 ezer szót mondunk ki. Persze ebben jelentős egyéni eltérések vannak. Van, aki reggeltől-estig beszél és akár 40 ezer szót is kimond egyetlen nap alatt, és van, aki legfeljebb néhány száz szóban fejezi ki magát. Akárhogyis, a 16 ezer az nem kis szám. Kérdés az, hogy ebből a szóáradatból mennyi az olyan, ami érdemlegesen javítja a kapcsolataidat? De még inkább az, hogy az elhangzó szavak között mi történik: csak halljuk vagy meg is hallgatjuk a másikat?

A tényleges figyelem a kapcsolatépítés egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – eszköze, hiszen jelentős szerepet játszik a bizalom kialakulásában és mélyebb megértést tesz lehetővé mind a két fél számára. Miközben a hallgatás velünk született képességünk, mégis elég nehéz feladat ténylegesen meghallgatni a másikat. Ahogy Daniel Pink írja: "Sokunk számára a beszéd ellentéte nem az odafigyelés, hanem a várakozás. Amikor éppen mások beszélnek, jellemzően aközött oszlik meg a figyelmünk, hogy ők mit mondanak most és hogy mi mit fogunk mondani utána – végül mindkettő csak félig-meddig sikerül.

enmarka_7.png

Persze a várakozáson túl is számos külső és belső tényező akadályozza a másik meghallgatását, de a hallgatási képességünk is fejleszthető. Ez persze kitartást és erőfeszítést igényel, azonban még ennél is fontosabb a tényleges szándék, hogy jó hallgatósságá akarj válni. Ha pedig megvan az elhatározás, akkor érdemes azzal kezdened,  hogy felméred honnan is  indulsz, általában mennyire vagy jó hallgatóság. Ehhez nyújt segítséget Sandra Hybels és Richard L. Weaver II., a Communicating Effectively című könyv szerzőpárosának kérdéssora.

Elő a papírral és a ceruzával! Pontozd magad aszerint, hogy mennyire gyakran jellemzőek rád az alábbi állítások? A gyakran 3, a néha 2, a soha válasz pedig 1 pontot ér.  

szemelyes_marka_epites.png

  1. Ha nem értek egyet valakivel, igyekszem az egyet nem értésemet elleplezni, úgy érzem a hangom hamisnak hangzik.
  2. Van, amikor a tényleges hallgatás helyett, igyekszem a koncentrált figyelem látszatát kelteni bólogatással vagy a beszélőre szegezett tekintettel.
  3. Kényelmetlennek érzem, hogy utólag rákérdezzek valamire.
  4. Ha a témát unalmasnak találom, hagyom a figyelmem elkalandozni.
  5. Ha unatkozom előadás vagy beszélgetés közben, akkor valami mással foglalom el magam (például rajzolgatás, a telefonom matatása).
  6. Nehezen viselem el a bonyolult fogalmazást, szinte azonnal feladom a követésüket.
  7. Ha a téma kellemetlen, legszívesebben befognám a fülemet.
  8. Amikor a másik beszél, sokszor azon gondolkozom, mit fogok majd mondani, ha rám kerül a sor.
  9. Ha rólam van szó egy beszélgetésben, könnyebb hallgatnom.
  10. Ha valaki beszélgetés közben piszkálja valamelyik testrészét vagy ráng a szeme, akkor nehezemre esik arra figyelnem, amit mond.
  11. Egy beszélgetés során, nincs igazán kérdésem a beszélőhöz.
  12. Az előadásokon azt érzem, hogy egy arctalan tömeg része vagyok. 
  13. Az érzelmekről szóló beszélgetések hallgatása kényelmetlen számomra.
  14. Előfordul, hogy mások szemrehányást tesznek nekem, hogy nem figyelek mondandójukra.
  15. Az, hogy az előadó rokonszenves-e vagy sem, meghatározza azt, hogy mennyire követem a mondandóját.
  16. Idegesít, ha a másik jelentéktelen problémán lelkizik.
  17. Nehezemre esik kimutatni, hogy mennyire izgat az előadás, valahogy színpadiasnak érzem a csillogó tekintetet, a sűrű bólogatást, vagy azt, hogy a végén esetleg odamenjek az előadóhoz.
  18. Ha feldühít az előadó, akkor nem nagyon rejtem véka alá elégedetlenségemet. 
  19. Ha a másik lassan beszél, igyekszem értésére adni, hogy az idő pénz.
  20. Társalgás során annyira belemelegszem a mondanivalómba, hogy le se lehetne lőni. Észre sem veszem, ha valaki már régóta közbe akar szólni.

szemelyes_marka_6.png

Értékelés: Ha válaszaid összpontszáma 50 és 60 között van, akkor bőven van még mit javítani a hallgatási szokásaidon. Ha 30-50 pont közötti a végeredmény, akkor elindultál az úton, de akad még feljeszteni való. Ha pedig 30 pont alatt maradtál, akkor csak így tovább!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása