10 lecke Julia Childtól

Julia Child milliókat vezetett be a francia konyha világába.  De nemcsak a főzőtudományát emelte mesteri szintre, hanem a karrierépítésben sem volt kispályás. Nézzük mit tanulhatunk tőle!  

julia_personal_branding.jpg

A kor csak egy szám. Child negyven felé közeledett, amikor magas színvonalon megtanult egy új nyelvet és beiratkozott a híres Le Cordon Blue főzőiskolába. Mára klasszikussá vált műve – Mastering the Art of French Cooking – 1961-ben jelent meg, ekkor Julia már az ötvenedik születésnapja megünneplésére készülődött. A könyv megjelenése pedig csak az első állomása volt hihetetlen karrierjének. A java még csak ez után következett.

Nem baj, ha kilógsz a sorból. Julia Child 188 centiméteres magasságával, horihorgas testalkatával feltűnő jelenség volt. De nemcsak a megjelenése tért el az átlagostól. Sajátos humora és hangszíne is megkülönböztette. És persze a francia konyha iránt érzett szenvedélye, amit mind a francia, mind az amerikai barátai kissé értetlenkedve fogadtak. Hiszen ekkoriban különös hobbinak számított a gasztronómiai érdeklődés. Julia azonban nem törödött ezzel, figyelmen kívül hagyta az értetlenkedőket.

julia.jpg

Az akadályok leküzdhetőek. Amikor Julia Franciaországba érkezett egyáltalán nem beszélt franciául "... a kommunikáció képtelenségem rendkívül frusztráló volt". De nem sokáig hagyta magát frusztrálni, 36 évesen beiratkozott egy nyelvtanfolyamra, ahol hetente hat órában tanult franciául. Egy év alatt olyan szinten elsajátította, hogy beiratkozhatott a Le Cordon Bleu-be, ahol a képzés nyelve a francia volt.

Elkötelezettség nélkül nem megy. “Soha életemben nem vettem semmit annyira komolyan, mint a főzést – a férjem és a macskám kivételével” Julia már a kezdetektől fogva hosszú órákat töltött a konyhában. Elkötelezettségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Cordon Bleu-s órái után, otthon újra és újra lefőzte az aznap tanult recepteket. 

A példaképek fontosak. A főzőiskolában Julia nemcsak a technikai fortélyokat sajátította el, hanem példaképre is lelt, Max Bugnard személyében. Erről így írt Az életem Franciaországban című önéletrajzi könyvében: “Minden étel elkészítését alázattal és szenvedéllyel végezte, még egy egyszerű rántottáét is … Lenyűgözött a lelkesedése és átgondoltsága. Ami aztán rám is átragadt”

julia-child.jpg

Légy a szakmád mestere. Julia azonban nemcsak a Cordon Blue-ben tanult. Hivatásos séfeket faggatott, bújta a szakkönyveket, háziasszonyokkal és piaci árusokkal beszélt. A saját konyhájában gyakorolt és a barátnőivel közösen indított főzöiskolát is a tanulás terepének tekintette. Végtelenül kiváncsi volt, folyamatosan tanult.

A jó nem elég. Amikor egy valami nem sikerült - vagy nem úgy sikerült – Julia újra és újra megpróbálta. Legyen szó egy receptről, ételről vagy írásról, addig dolgozott rajta, amíg tökéletesnek nem ítélte. Például, a már említett Mastering Art of French Cooking című könyvén évekig dolgozott. A recepteket többször lefőzte a saját konyhájában, kipróbálta a főzőiskolájában, másokkal teszteltette, majd ezen tapasztalatok alapján átdolgozta, kiegészítette és többször átírta a őket.

Tudd, hogy kinek a véleménye számít. Julia Child egyik legfontosabb kritikusa férje volt, aki maga is nagy ínyenc volt. Először mindig rajta tesztelte munkája eredményét, majd amerikai barátainak és ismerőseinek küldte el receptjeit. Hiszen az amerikai közönséggel akarta megismertetni a francia konyha nagyszerűségét. Meg akart győződni arról, hogy az utasítások jól követhetőek és az alapanyagok beszerzése sem okoz gondot. A visszajelzéseket pedig beépítette a végső változatba.

screen_shot_2017-11-23_at_11_37_25.png

Fejleszd a képességeid. Julia Child nem pusztán a francia konyhaművészet mesterévé akart válni, hanem tudását és a főzés örömét is meg akarta osztani másokkal. Hamar felismerte, hogy ehhez jó tanárrá is kell válnia. "... bár már elég jól főztem, a prezentációm nem volt elég világos... ... úgy éreztem, legalább száz órát kell tanítanom, hogy ténylegesen tudjam mit is csinálok". Ennek jegyében a tanári és előadói képességeit is tudatosan fejlesztette.

Nincs hirtelen siker. Julia Child első könyve óriási sikert aratott és szinte egy pillanat alatt ismertté tette a nevét. Azonban - ahogy a fentebbiekből is kiderült – ez a hírnév 14 év munkájának az eredménye, amelyben bőven voltak mélypontok is. Ilyen nehézség volt például az, hogy első könyvének megjelenése majdnem tíz évig húzódott. A kiadók egymás után utasították vissza a kéziratot, ugyanis megijedtek a vaskos, túl részletes kötettől. De Child kitartott, nem adta fel. És milyen igaza volt.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem