Legendás életrajzok

Szeretem az önéletrajzi könyveket. Érdekes figyelemmel kísérni, hogyan reflektál a szerző a saját életére, hogyan kerekíti személyes történetét. Nem utolsó sorban egy jól megírt önéletrajzból rengeteget lehet tanulni. Most ajánlok hármat, amit kár lenne kihagynod. 

enmarka.jpg

Anthony Bourdain: A konyhafőnök vallomásai - Mi zajlik a kulisszák mögött?

Emlékszem, hogy nagyjából tíz évvel ezelőtt, amikor egy hosszabb út előtt áltam, a repülőtéren vettem észre, hogy az olvasnivaló valahogy otthon maradt. Bosszantó helyzet, amit orvosolnom kellett. A helyzetet pedig Bourdain könyvének megvásárlásával oldottam meg. A repülőtéri bolt kínálatában még ez tűnt a leginkább elfogadhatónak. A könyv azóta  a legjobb vezetői kézikönyvek listáján előkelő helyet foglal el nálam és rengeteg embernek ajánlottam azóta. 

anthony_bourdain.jpg

Bár a könyv fülszövege azt ígéri, hogy bepillantást kínál a professzionális séfek világába, ennél jóval többről van szó. Hiszen megtudhatjuk hogyan lehet csapatot építeni, vezetői értékeket képviselni és motiválni a téged körülvevő embereket. Ráadásul mindezt egy olyan környezetben, ahol minden egyes nap teljesíteni kell, legalább olyan szinten, mint előző nap. Mindez Bourdain keresetlen és nyers, de mindenképpen dinamikus stílusában. A könyvet mindenkinek ajánlom, aki vezetői pozicióban dolgozik. Akár egy szervezet, akár saját vállalkozása élén.

Richard Branson: A Virgin módszer - Minden, amit a vezetésről tudok

Richard Branson, lassan őszbe csavarodó hajával is, még mindig az üzleti világ fenegyereke. Aki, ha a helyzet úgy kívánja Pókember jelmezbe bújik vagy éppen szmokingban ugrik le egy hotel tetejéről. Most pedig sztorizik. Nem is akárhogy. Humorral, helyenként ironikusan és közvetlenül. Nem rág szájba semmit, nem prédikál, a tanulságok levonását az olvasóra hagyja. Pontosan úgy, ahogy ezt  egy kissé extravagáns nagybácsi tenné egy családi összejövetel alkalmával. Ennek köszönhetően a menedzser irodalomban megszokott szerkezet és nyelvezet sem jellemző a könyvre.  

richard_branson.jpg

A könyv talán legfontosabb tanácsa talán az, amit Branson a Virgin alapítása környékén kapott Sir Freddy Lakertől: 

"Figyelj Richard, hagyományos marketingmódszerekkel semmire sem mész a nagy versenytársakkal szemben. Én hamar megtanultam, ha valamit el akarsz érni, neked kell odatenned magad. Légy feltűnő, kreatív, vállalj kockázatot, hallasd a hangod! (…) Ha nem találod meg a módját, hogy elég hírverést csapj magad körül – ami nem feltétlen pénz kérdése- , akkor elevenen fognak felfalni."

A Virgin cégcsoport  vagány és különc vezetője megfogadta a tanácsot és azóta is ennek szellemében tevékenykedik. A könyvben pedig számos érdekes és inspiráló példán keresztül mutatja be  módszereit, amelyek sikeressé tették őt és vállalkozásait. Illetve, ha egész pontos akarok lenni, nem is módszerről van szó, hanem sokkal inkább egy szemléletről. Éppen ezért nemcsak a vezetésről, hanem márkaépítésről és kommunikációról is sok szó esik. Akár vezető vagy, akár nem Branson könyvét érdemes elolvasnod.

Tommy Hilfiger: Amerikai álmodozó - Életem a divat és az üzlet világában

Ha Richard Branson az extravagáns nagybácsi, akkor Tommy Hilfiger a sokat megélt, de mára már lehiggadt idősebb rokon. Az a rokon, aki a kandalló előtt ülve, konyakozás közben, kissé fanyar mosollyal mesél tapasztalatairól. És bőven van miről. Hiszen a szegény családból származó Hilfiger életútja az amerikai álom példázata. Ahogy Quincy Jones írja ajánlójában:

"Valaki egyszer azt mondta, életünkben három szakaszon megyünk keresztül: a materialista törekvésen, a hatalom igényén, és végül elérjük azt az életérzést, amelyben akkor vagyunk boldogok, ha adhatunk, anélkül, hogy várnánk valamit cserébe. Ez az Amerikai Álom lényege, és Tommy Hilfiger megéli ezt a fílinget. Gratulálok, testvér!"

tommy_hilfiger.jpg

Hilfiger története egyedi - mint ahogy minden életút az - mégis felismerhetőek azok a tipikus dillemák, melyekkel mindenki szembesül, aki vállalkozik. Ilyen például, hogy mennyit lehet engedni a minőségből, mennyire számít és mikor a piac véleménye vagy éppen mikor add a neved a vállakozásodhoz, hogy csak néhányat említsek.

Azonban a könyv erőssége nem a válaszokban rejlik, hanem abban, hogy megmutatja a döntésekhez vezető mozzanatokat. Adott esetben pedig a hibás lépéseket, tévedéseket sem hallgatja el. Tommy Hilfiger könyve fejlődéstörténet a javából. Ha vállalkozol vagy márkát építesz, ezt a könyvet mindenképp vedd fel az olvasmány listádra.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása