A táncos, aki nem tud járni
A lehetetlen leküzdéséről szóló sikersztorikra sokan legyintenek. Pedig számos esetben bizonyul igaznak a tétel: ha nem adod fel nincs lehetetlen. Marc Brew története is az emberi akarat végtelenségét példázza.
Azt eddig is sejtettem, hogy az elhivatottság, egy adott szakmai terület szeretete számos nehézségen átsegít, de Marc Brew története végképp meggyőzőtt erről. Ha tényleg elhivatott vagy nincs lehetetlen. Nézzük Brewnak, milyen akadályokat kellett leküzdenie azért, hogy táncos lehessen.
Tedd, amit szeretsz!
Az öt éves Marc Brewnak a pénteki táncórák jelentették a hét csúcspontját. Két évvel később már rendszeresen jár táncórákra, míg a többiek bandáznak ő a balettrúdnál tölti az idejét, ugyanis eldöntötte táncos lesz. Azonban egy olyan kisvárosban, mint Jerilderie nem mindenki érti meg és fogadja kitörő lelkesedéssel a döntését. “A legtöbb embernek nagyon pontos elképzelései vannak arról - egy ilyen vidéki kisvárosban -, hogy kinek, mit kellene tennie, egy táncoló kisfiú nem tartozik ezek közé.” – idézi fel korai emlékeit, Marc Brew.
Azonban a helyi közösség nem tetszése, nem állíthatta meg, kitartóan gyakorolt. Még csak 11 éves volt, amikor ösztöndíjjal felvették a Victorian College művészeti szakközépiskolájába. Ezután az Ausztrál Balett Társulatnál folytatta tánctanulmányait. A harmadik év vége felé ajánlatott kapott a PACT-tól (Dél-afrikai balett társulat). A gúnyolódások és a balettrúd mellett töltött hosszú-hosszú órák értelmet nyertek. 20 évesen ígéretes tánckarrier előtt állt.
Ne add fel!
Brew Johanesburgba utazott. Megkezdődtek a próbák. Egy napon, próba után autóba ültek barátaival, az autózásnak egy részeg sofőr vetett véget. “Mindössze egy fehér villanást érzékeltem az ütközéskor” – mondja Brew. A csattanás rettenetesen súlyos volt. Barátai meghaltak a balesetben, őt pedig igen súlyos sérülésekkel mentették ki a kocsiból. Két hétig eszméletlenül, gépekre kapcsolva létezett. Amikor végül magához tért az orvos közölte: soha többet nem fog járni.
“Ez nem történhet meg velem. Az életem a tánc és a mozgás.” - ez volt az első gondolata. Makacssága és eltökéltsége átsegítette a következő másfél éven, amit rehabilitációval töltött. Nem adta fel, koreografált és tanított, azonban a tánc rettenetesen hiányzott neki. “Én még mindig táncos vagyok. Nem mondhatok le róla csak azért, mert nem tudok járni.” A bökkenő csak az volt, hogy Ausztráliában semmi lehetősége sincs egy járásra képtelen, kerekesszékes táncosnak.
Nincs lehetetlen
De a szerencse Brew mellé állt. Meghívást kapott a New York-I Infinity társulattól. Az egészséges és mozgássérültekből álló együttesnél kemény mentális és fizikai munka következett. Brewnak mentálisan is fel kellett dolgoznia - a korábbihoz képest - korlátozott fizikai képességeit. El kellett fogadnia saját testképét és megváltozott testtudatát is. De a tánc új dimenzióit fedezte fel.
Innentől nem volt megállás, egyre-másra érték a meghívások. Például, a világ legelső integrált tánctársulatában, a londoni CanDoCo-nál táncolt. A CandoCo Dance Company a világ egyik méltán legelismertebb, legkiválóbb táncegyüttese. Egy apró érdekesség, Brew már az együttes budapesti fellépésén is a társulat tagja volt, így Magyarországon is táncolt. Mindeközben saját társulatát is megalapította Marc Brew Company néven.
Marc Brew 20 éves volt, amikor úgy tűnt, ígéretes táncos karrierjét fel kell adnia. De újrakezdte. Eltelt 19 év, mára a kortárs tánc-szcéna elismert koreográfus-táncosa lett. Jelenleg az önéletrajzi ihletésű For Now, I am… című darabjával járja a világot.
