Az ajándékozás tudománya

Kapni jó, de adni még jobb! Kivéve, ha felőröl az ideális ajándék kiválasztása. Öt tipp, hogy csökkenjenek a feszültségek és emellett örüljön a megajándékozott is. Nézzük, mit tehetünk ezért! 

3_3.png

„Egy rosszul megválasztott ajándék azon túl, hogy kellemetlen perceket okoz, akár az adott kapcsolat rovására is mehet.” - állítja Jeff Galak és kutatócsapata, ami egybevág saját  hétköznapi tapasztalatainkkal is. A megfelelő ajándék megtalálása persze nem feltétlenül egyszerű feladat, hiszen tudatában vagyunk a dolog jelentőségével. Azonban, jelentősen csökkenthetjük a ránk nehezedő nyomást, ha tisztában vagyunk az idevágó kutatási eredményekkel és nem tévesztjük szem elől ezeket. Ezért most nézzük, hogy mit is javasol a tudomány!

Nem az ár a lényeg!

A feszültségek gyakran abból fakadnak, hogy az ajándékozó és a megajándékozott vélekedései eltérnek az ideális ajándék tekintetében. Ez az ajándék árára is igaz. Ugyanis, a Stanfordi Egyetemen működő Graduate School of Business kutatói úgy találták, hogy míg az ajándékozók úgy vélik, hogy egy drágább ajándék jobban kifejezi az érzelmi viszonyukat, addig a megajándékozott fél nem feltételez ilyen direkt kapcsolatot az ajándék ára és az érzelmek mélysége között. Éppen ezért, nyugodt szívvel dönthetünk egy kevésbé drága ajándék mellett. De mi is legyen ez?

1_6.png

Kérdezd meg!

A legtöbben ügyes ajándékozónak tartják magukat, azt gondolván, hogy képesek kitalálni a másik ki sem mondott vágyait. Ráadásul, ki ne örülne egy meglepetésnek? Ez az elképzelés aztán furábbnál-furább ajándékokhoz és nem egyszer csalodóttsághoz vezetnek. Az ilyen helyzetek könnyen elkerülhetőek lennének, ha egész egyszerűen megkérdeznénk barátainkat, ismerőseinket arról, hogy minek örülnének.

A gond csak az, hogy igen kevesen szánjuk rá magukat egy ilyen lépésre. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy úgy véljük ez esetben a másik kevésbé örülne az ajándéknak. Emellett pedig még mi magunk is negatív színben tűnnénk fel, hiszen nem vettük a fáradtságot a megfelelő ajándék kitalálására. De ez nem igaz, legalábbis Francesca Gino és Frank Flynn - a Stanford University szociálpszichológusai – kísérletsorozata alapján, mely szerint mindenki jobban jár, ha a másik kívánságát figyelembe vesszük.

Egy kis darab belőled

De vajon mit tehetünk, ha nem akarjuk vagy nem tudjuk megkérdezni, hogy a másik félnek mi a vágya? A tudománynak erre is van válasza. Az ajándékozó és a megajándékozott közötti kapcsolatot és az érzelmi közelséget a leghatékonyabban az növeli, ha tükrözi az ajándékozó személyiségét az ajándék. Más szavakkal: adj egy kis darabot magadból vagyis válogass a személyes favoritjaid közül  – például a kedvenc könyved vagy borod ideális ajándék lehet.

2_5.png

Adj élményt!

Gyakran megfogható, tárgyi ajándékban gondolkozunk, de a University of Toronto kutatói arra jutottak, hogy nagyobb boldogságra számíthatunk, ha valamilyen átélhető élményt ajándékozunk. Az ajándékba kapott élmények ugyanis „nagyobb pozitív hatással vannak a kapcsolatainkra, mint a tárgyi ajándékok, attól függetlenül, hogy a későbbiekben a felek osztoznak vagy sem az élményben”.

Nosztalgiázz!

Bár jellemzően, amikor egy nosztalgikus vagy praktikus ajándék között kell döntenünk, általában ez utóbbi mellett döntünk, azt gondolván, hogy ezzel nem tévedhetünk. Ugyanakkor, egy nem régiben megjelent kutatás rávilágít, hogy a megajándékozottak inkább az érzelmes, nosztalgikus ajándékokat részesítik előnyben. Ezért inkább jobban tesszük, ha megfeledkezünk a praktikumról és inkább egy kicsit szentimentálisabb ajándékot választunk.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Képek: innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem