A színlelés ára

Önmagunk felvállalása nélkül nem lehet erős és hiteles énmárkát építeni. Az önazonosság rendkívül fontos és nem csak az esetleges lebukás kockázata miatt.

1_4.png

Volt már, hogy megfordult a fejedben, hogy másnak mutasd magad, mint amilyen valójában vagy? Például egy állásinterjún, egy rettenetesen fontos üzleti tárgyaláson vagy éppen az online térben? Bár úgy tűnhet, hogy bizonyos helyzetekben jó megoldás lenne feladni az önazonosságunkat, de ezért nagy árat fizetünk. Már rövid távon is és még csak nem is feltétlenül a lebukás miatt. Különösen akkor, ha erős énmárkát építenél, mivel ez nem fog menni önmagad felvállalása nélkül.

Gondolj csak arra a helyzetre, amikor - akár a személyes, akár a szakmai életedben - nem önazonosan cselekedtél. De nemcsak én kérem ezt, ugyanerre kérte Francesca Gino és kutatócsapata a kísérletükben résztvevők egyik csoportját. Egész pontosan arra, hogy írjanak le egy ilyen történetet. Mindeközben a résztvevők egy másik csoportja azt a feladatot kapta, hogy egy neutrális történetet írjanak le (például az utolsó látogatásukat egy boltban). Ahogy ezt sejteni lehetett, az első csoportba tartozók, akik a színlelésük történeteit írták le, feszültnek, kevésbé tisztességesnek és ráadásként még tisztátalannak is érezték magukat a feladat után.

3_2.png

Mivel Gino és kollégái igazán alaposan körül akarták járni  ezt a témát egy egész sor vizsgálatot elvégeztek. Egyik legszellemesebb kísérletük keretében egy csapat Red Sox szurkolót hívtak meg a laboratóriumukba. A rajongók egyik felét arra kérték, hogy a saját kedvenc csapatuk, míg a másik csoportot arra, hogy a New York Yankees csuklópántját viseljék. Majd egy jéggel teli vödörbe kellett tenniük a kezüket. A ‘mutatvány’ jutalommal járt: minél tovább bírta valaki a kezét a vödörben tartani, annál több pénzt kapott. Azok, akik New York Yankees-es csuklópántot viseltek harmadannyi ideig bírták, mint azok akik a saját csapatuk színeiben pompázó karszalagot viselték előzőleg.

De ha ez még nem lenne elég meggyőző, előfordulhat, hogy a tettetés árát a szó szoros értelmében is megfizetjük. A kutatók ugyanis nem csak kísérleti körülmények között, hanem éles, valódi helyzetben is megvizsgálták a színlelt viselkedés következményeit. Mégpedig egy pitch versenyen, ahol 166 vállalkozó igyekezett pénzt szerezni az ötletéhez. A zsüriben három tapasztalt befektető foglalt helyet, akik az elhangzó rövid beszédeket pontozták. A tét a középdöntőbe jutás volt, ahova mindössze tíz vállalkozó kerülhetett be. A pitchek elhangzása után -  de még a pontszámok kihirdetése előtt -, a kutatók arról kérdezték a résztvevőket, hogy mennyire érezték magukat önazonosnak. Azok, akik önazonosnak ítélték magukat, végül rendre magasabb pontszámot kaptak és háromszor nagyobb eséllyel vágtak neki a döntőnek a befektetői pénz elnyeréséért.

2_3.png

A kutatási eredmények is azt mutatják, hogy a lebukás kockázata a legkisebb tét, ha feladjuk az önazonosságunkat. Hiszen az önazonosság az önbecsülés alapja, a színlelt viselkedés pedig kikezdi ezt, emellett pedig csökkenti a teljesítményünket és a motivációs szintünket is. Érdemes, hát feltenni a kérdést magunknak: valóban megéri ezt az árat megfizetni? 

Felhasznált cikkek
  • Francesca Gino, Maryam Kouchaki, Adam D. Galinsky - The Moral Virtue of Authenticity: How Inauthenticity Produces Feelings of Immorality and Impurity
  • Francesca Gino, Maryam Kouchaki - Feeling Authentic Serves as a Buffer Against Rejections
  • Francesca Gino, Ovul Sezer, Laura Huang, Alison Wood Brooks - To be or Not to Be Your Authentic Self? Catering to Others'Expectations and Interests Hinders Performance

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem