Énmárkaépítés szelfik nélkül

Introvertáltként céget vezetni és erős énmárkát építeni nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Interjú Hűvös Ágnes stratégiai tanácsadóval.

3_1.png

Igazi 21. századi módon indult az ismeretségünk Ágnessel. A neten figyeltünk fel egymásra és kezdtük el követni egymás tevékenységét. Aztán a figyelemből személyes beszélgetések, majd közös munka is kerekedett. Most pedig egy interjú énmárkaépítésről, nehéz döntésekről, felismerésekről és dilemmákról.

Hogyan lesz egy nyelvészből üzletasszony és cégvezető?

9 évesen még űrhajós akartam lenni. Egészen 14-15 éves koromig nem tudtam eldönteni, hogy bölcsészeti vagy természettudományos irányba menjek. A gimnáziumi matektanárom beszélt le a tisztán természettudományos irányról, mondván: meg tudnám csinálni, de nem élvezném. Ez egy nagyon fontos mondat, egy olyan mondat, amely egész eddigi karrieremet meghatározta. Végül nem kellett választanom, mert az egyetemen felfedeztem a nyelvészetet, azon belül is a generatív és strukturális nyelvészet vonzott. Ezek kifejezetten matematikai alapú, matematikai-logikai alapú irányok.

Közben – mint ahogy már 14 éves korom óta mindig – az egyetem alatt is folyamatosan dolgoztam. Általában szervezői, projektmenedzseri feladatokat végeztem. Ezzel nagyon jól megfért az, hogy közben tudósnak készülök. Aztán amikor már a fejem felett lógott a diploma (szinte már csak fel kellett volna nyúlni érte), belém csapott a felismerés: a tudomány csodálatos és imádom, de az, amit csinálni kell nap mint nap nyelvészként – azaz ülni egy helyben, közben pedig dokumentumokat, cikkeket és kutatási eredményeket böngészni –, az nem vonz, mert én szeretek nyüzsögni.

introvert.png

Olyan erős volt ez a felismerés, hogy eldöntöttem, még lediplomázni sem szeretnék. A projektmenedzsment maradt, a nyelvészetből pedig egy csodálatos hobbi lett. Egy olyan hobbi, amelytől nagyon sokat kaptam és kapok. A nyelvészetnek köszönhetem interdiszciplináris szemléletem, az erős rendszergondolkodást és azt a képességemet, hogy egy-egy új területet nagyon gyorsan átlátok.

Adódik a kérdés: hogyan lesz a szabadúszó projektmenedzseri létből cégvezetés?

A 90-es évek közepétől alapvetően egy-másfél év közötti nemzetközi projektekben dolgoztam. Mire az egyik kifutott, ott állt már a másik. Sosem voltam munka nélkül. Ebben a kapcsolati hálóm tudatos építésének nagy szerepe volt. Ahogy azoknak a lépéseknek is, amelyeket azért tettem, hogy tudják rólam, én egy olyan ember vagyok, aki az új feladatokat felkapja, majd felépíti a csapatot és végigviszi a projektet.

Aztán eljött az a pillanat, amikor felébredt bennem a vágy az iránt, hogy egy állandó csapatban dolgozzak, és ne csak projektalapon működjek együtt másokkal. Egy olyan csapat után vágytam, akik pont azt értékelik, amilyen vagyok, és akikkel az értékeink, az értékrendünk is közös. Arra vágytam, hogy egy csapat vagy cég márkája és az én személyes márkám valamilyen módon összefonódjon, erősítsék egymást. Nem sokkal később partnereimmel meg is alapítottuk az első cégünket.

2_2.png

Több dolog is rendkívül figyelemre méltó abban, amit eddig elmondtál. Az egyik, amit kiemelnék, hogy már pályakezdőként tudatosan építetted a személyes márkád. A másik, amit csak érintettél: az értékek, a közös értékrend fontossága. Kezdjük az énmárkaépítéssel. Milyen eszközöket használtál és használsz a személyes márkád építéséhez?

A kapcsolati háló építése és ennek mikéntje nagyon fontos, különösen introvertáltként. Én nem bevetem magam a tömegbe, mint egy extrovertált, hanem egyszere csak egy emberrel beszélgetek. A felszínes csevegés helyett inkább mély, tartalmasabb beszélgetésekre törekszem. Ezért azok is emlékeznek rám, akikkel évek óta nem találkoztam – emlékeznek azokra a témákra, amelyeket akár egy rövidke beszélgetés alatt is megragadtunk. Ez összességében sok ember és sok idő. De pont erre mindig van elég időm, mert látom az értékét.

Az írásos kommunikáció is hangsúlyos nálam. Van egy magánblogom, ahol időről időre megosztom a gondolataimat, és a céges blogot is én írom. Ez utóbbinak is tudatosan alkítottuk ki a stílusát, bizonyos szavakat és kifejezéseket rendszeresen használunk. Nem a keresőmotorok miatt, hanem a felismerhetőség érdekében. Ez a blog nemcsak a céges márkát erősíti, hanem az én személyes márkámat is.

intro_1.png

De idetartozik az is, ahogy e-mailben kommunikálok, ahogy embereket bemutatok egymásnak. Tudatos vagyok abban is, hogy mit osztok meg magamról a közösségi felületeken és milyen ügyek mellett jelenik meg a nevem. Azt is nagyon meg szoktam fontolni, hogy milyen szavakkal kommentelek egy adott ügyben. Ez egy átgondoltan felépített kép, ami nem jelenti azt, hogy testidegen lenne, csak azt, hogy nagyon megfontolom, hogy mi az, ami belőlem kilátszik.

Még egy dolog, ami ugyan nem közvetlenül a márkaépítés része, de meghatározza azt is, és nekem nagyon fontos. Egy időben sokat foglalkoztatott az, hogy megosztó személyiség vagyok. Egész addig, amíg szembe nem jött velem az a mondat, hogy „mindig lesz valaki, akinek a történetében te vagy a negatív szereplő”. Ez egy végtelenül megnyugtató gondolat volt számomra. Úgy gondolom, az is rengeteget számít, hogy kinek a történetében vagyok negatív figura.

1_3.png

Ez egy komoly értékválasztás, ami nemcsak az énmárkaépítésben, hanem a céges márkák alakítása során is fontos lehet. A személyes értékrended mennyire határozza a céges márka jellemzőit és értékeit?

Lehet, hogy kissé erősen hangzik, de se nem vezetek, se nem képviselek olyan szervezetet, és nem is veszek részt olyan szervezetnek az életében, amelynek az értékeivel nem tudok maximálisan azonosulni. Ez azt is jelenti, hogy minden, a cégünk által vallott értéknek olyannak kell lennie, amelyet én is teljes mellszélességgel tudok képviselni.

Természetesen ezeken a céges értékeken túl is vannak értékek mindenki életében. Egy üzleti közösség (amit cégnek hívunk) természetéből adódóan nem alkalmas számos olyan érték képviseletére, amelyek egyébként egy személyes márka vagy a privát élet szerves részeit képezhetik. Úgy fogalmaznék, hogy a céges értékrend a kisebb halmaz, és mindaz, amit a cég képvisel, az a saját értékrendem halmazában foglaltatik.

4_1.png

A mi alapelvünk az a cégnél, hogy az alapítók értékrendjéből kell kiindulni a céges értékrend meghatározásakor. Nemcsak a cégiratokban szereplő alapítókra gondolok, hanem azokra a munkatársakra is, akik az első naptól jelen vannak a cég életében. Hiszen az is katedrálist épít, aki felsöpör a munkások után. Az elmúlt évtizedben, bárkik is voltak az alapítótársaim, mindig rengeteget vitáztunk arról, hogy milyen értékek határozzák meg a cég tevékenységét és kommunikációját.

Mondanál erre egy konkrét példát is?

Kettőt is mondanék. Az egyik egy kicsit régebbre nyúlik vissza az időben. A Nyitottak vagyunk kezdeményezéssel az indulásától szimpatizálok. A kezdetekkor az akkori üzlettársam nem támogatta, hogy cégként vegyünk részt a kezdeményezésben. Ezért magánszemélyként támogattam őket. A mostani csapattal is beszélgettünk erről, ők azt mondták, hogy nekik rendben van, ha cégként is megjelenünk.

Az alapelvünk az, hogy ha valaki szeretne egy ügy mellé odaállni, akkor beszéljünk erről nyíltan. Közösen döntsük el, hogy milyen módon támogatjuk a kollégát ebben. Az egyik mód, hogy rugalmasan alkalmazkodunk, úgy rendezzük a cég életét, hogy időben és energiában is mindenkinek legyen lehetősége a számára fontos ügyek képviseletére. Ez esetben az adott ember a saját arcával, a saját személyes márkájával áll egy ügy mellé. És aztán van olyan is, mint ami éppen most történik.

forditott.png

Nemrégiben szerepet vállaltam az Egy sima egy fordított – Egyesület az inklúzióért kampányában. Ők azért dolgoznak, hogy a másság – ebben az esetben kifejezetten a fogyatékosságról vagy különböző viselkedési zavarokról van szó – ne csak egy megtűrt, hanem egy teljesen természetesnek tekintett dolog legyen.

Nagyszerű programjaik vannak, így amikor megkerestek, habozás nélkül igent mondtam. Ezután a kollégáimnak is elmondtam, hogy itt van egy ügy, amelyet felvállaltam a megkérdezésetek nélkül, hiszen úgy éreztem, hogy a valós egyenjogúság értéke teljes mértékben illeszkedik nemcsak a magán-, hanem a cég értékrendjéhez is. És persze felvetettem: döntsük el együtt, hogy cégként is csatlakozunk-e ehhez az ügyhöz.

Végül hogy döntött a csapat?

Úgy, hogy cégként is támogatjuk ezt a kezdeményezést. Arra jutottunk, hogy magában az adománygyűjtő kampányban csak én veszek részt. Cégként a zárórendezvény lebonyolításában vállalunk feladatokat. Ennek az az oka, hogy a cég profiljához, az üzleti tanácsadáshoz kevésbé illeszkedik egy pénzgyűjtő adománykampány. Viszont az, hogy odamenjünk valahová és feltűrjük az ingünk ujját, az meg nagyon is.

Ha Ágneshez és hozzám hasonlóan fontosnak tartod a befogadó társadalom ügyét, akkor itt csatlakozhatsz a kampányhoz. Az Egy sima egy fordított egyesület tevékenységét pedig ide kattintva ismerheted meg. 

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem