Különböztesd meg magad!

Az énmárkaépítés első szabálya: különböztesd meg magad! Hiszen egy erős márka, azonnal felismerhető, azonosítható. A kérdés tehát az, hogyan?

enmarka.jpg

Az énmárkád nem kitalálni, hanem megtalálni kell. Éppen ezért az énmárkaépítés egyik legfontosabb lépése, hogy felfedezd azt a jellemződ, ami autentikusan megkülönböztet a versenytársaidtól és a célközönségeddel is rezonál. Nézzük, milyen lépések szükségesek ehhez!

Belülről, kifele

Ha igazán erős - és ráadásul másolás-védett - énmárkát építenél, akkor még véletlenül sem a külső jegyekkel kezdesz. Még véletlenül se a logód, a honlapod, a névjegykártyád vagy az öltözéked tervezgetésével kezdj. Ezt a hibát rengetegen elkövetik, majd szomorúan konstatálják, hogy mennyi időt, pénzt és energiát megspórolhattak volna, ha inkább nem hagyják ki az alapozó lépéseket.

 A lényeg, hogy ehelyett belülről haladj kifelé vagyis elsőként magaddal kezdj. A szakmai és személyes (belső) tulajdonságaidat vedd szemügyre. Hiszen a személyes jellemzőidet kell majd a logódnak, a honlapodnak, a névjegykártyádnak és minden egyéb eszköznek megjelenítenie. Arról nem is beszélve, hogy a stratégiádat is erre érdemes alapoznod, hiszen csak így lesz hiteles és hosszabb távon is fenntartható énmárkád.  

Egyszerűtől, az összetettig

A szakmai és személyes tulajdonságaid vizsgálatát, leltározással érdemes indítanod, vagyis azzal, hogy egy listát készítesz a jellemzőidről. A listán mindenképp szerepeljen:

  • milyen végzettséged, képzettséged van vagy nincs,
  • van-e valamilyen speciális szaktudásod és tapasztalatod, esetleg saját módszered,
  • milyen szakmai problémák hoznak lázba,
  • milyen személyes tulajdonságok jellemeznek, 
  • milyen a kommunikációs stílusod,
  • milyen kommunikációs formák komfortosak neked,
  • kivel tudsz – milyen emberekkel – a legjobban együtt dolgozni,
  • kinek lehet a leghasznosabb a tudásod, szolgáltatásod. 

Ha kész a leltár, akkor tedd félre és vizsgáld meg a konkurenciád, vagyis ugyanezen dimenziók mentén listázd a tulajdonságaikat. Ha igazán alapos akarsz lenni – és miért ne akarnál, hiszen erős énmárkára vágysz -, akkor azt is lejegyzed, hogy mi az, amit a konkurenciád kiválóan csinál illetve mi az, ami igazán felbosszant téged, amikor rájuk gondolsz.

A felesleg lefaragása

A szobrászok mélyen hisznek abban, hogy minden darab márványban ott rejlik egy szobor, az ő feladatuk pedig az, hogy a felesleget lefaragják. Hasonlóan kell eljárnod, mint nekik, lefaragni a felesleges részeket és megtalálni azt, ami másoktól megkülönböztet. Először lebontani a nagyobb darabokat, majd pedig lecsiszolni a maradékot. Tehát elő a vésőkkel!

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gondosan megszerkesztett listáidról, jó néhány tételt le kell húznod. Még pedig azokat a tételeket, melyek mind a kettőn szerepelnek, például ha ugyanolyan végzettségeket vagy ugyanaz a hátteretek, mondjuk HR-ről  váltottatok coachingra. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket el kell titkolnod az énmárkád építésekor, de semmiképp sem lehetnek a középpontban.

Jöhet a finomítás 

Már csak az kérdés, hogyan válogass a maradék tételekből, hiszen valószínűleg jó néhány maradt a listán. Hogyan válaszd ki, mi legyen az-az egyetlen markáns tulajdonság, amin az énmárkád alapul?

  • Az egyik leggyakoribb megoldás, amikor egyetlen tulajdonságodra alapozol. Így tett a Volvo, mikor a biztonságot választotta, de remek példa Ann Wintour is akinek a neve egyet jelent a divattal. A fő kérdés ez esetben az, hogy mit kössenek a nevedhez.

 

  • De követheted Richard Branson példáját is. Aki a forradalmár iskolapéldája, akinél nem pusztán az énmárkája lényege, hanem az üzleti terveinek is az alapja a fennálló, megszokott rend megkérdőjelezése és a szokatlan megoldások alkalmazása. Ebben persze nagy a rizikó, ha éppen nem szabadúszó vagy vállalkozó vagy.

 

  • Választhatod azt is, hogy szakértői énmárkát építesz. Ez lehet az alvás vagy éppen a francia konyha, mint Julia Child esetében. Ilyenkor a tudásmegosztás áll a középpontba, cikkek, publikációk, előadások az alapvető eszköztárad. És persze könyvet is írhatsz, de arról azért ne feledkezz meg, hogy önmagában egy könyv megjelenésétől még nem válsz egy terület szakértőjévé. Pláne manapság, amikor már bárki publikálhat magánkiadáként bármit.  
  • Ha a fentebb említett megoldások egyike sem passzol hozzád, akkor kiemelheted azokat, akiknek a leghasznosabb lehet a tevékenységed. Lehetsz a kismamák diatetikusa vagy szólhatsz azokhoz, akikben megfogalmazodott a futás utáni vágy, mint ahogy azt az Almodóvár Futóegylet teszi, de Ari Seth Cohen is jó példa erre. Ő nem egyszerűen egy fotós, hanem a stílusos öregedés krónikása.

 

  • De akár egy ügy iránti elkötelezettséged is lehet a személyes márkád alapja. A fenntarthatóság, a hulladékmentes élet, az elfogadás. Jó példa erre a TOMS cipőmárkát alapító Blake Mycoskie vagy Sheryl Sandberg, aki a női esélyegyenlőség elkötelezett szószólója.

Természetesen ezek a példák nem fedik le a teljességet, de ahhoz pont elegendőek, hogy elindítsanak a saját megoldásod felé. Próbáld ki, mi passzol hozzád meg fogsz lepődni...

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem