Tanuljunk Brahmstól!

Johannes Brahms kedvenc bécsi kávézójában üldögélt, amikor egy barátja megszólította. A barát arról érdeklődőtt, hogy mivel töltötte a napját. “A szimfóniámon dolgoztam – hangzott a válasz – Reggel hozzáadtam egy nyolcad hangot, aztán délután kitöröltem.”

brahms.jpg

Brahms munkastílusát frappánsan összegzi a fentebbi történet. Képes volt a végtelenségig javítgatni műveit. Volt, hogy mások véleménye alapján eszközölt változtatásokat, de az is előfordult, hogy maga kérdőjelezte meg egy már korábban elküszült darab minőségét. Az alkotómunka gyötrelmein túl az anekdota azt is megmutatja, hogy a komponista milyen természetességgel tekintette a munkafolyamat velejárójának a hibázást. 

És, hogy miért citáltam ide a történetet? Gyakran tapasztalom az ügyfeleimnél is, hogy a hibázás lehetősége megakadályozza a cselekvést. Az elhatározás megvan, a tervek is, de mégsem sikerül belevágni a vágyott cél megvalósításába, mert a hibázástól való félelem bénítólag hat. Még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal amit Brahms jól tudott:  a hibázás elkerülhetetlenül a folyamat része, a tapasztalat megszerzésének útja és a fejlődés ára.  

brahms-4thsymph-ms-1stpage-large.jpg

Az első lépés ilyenkor az, hogy más szemszögből nézzünk a hibáinkra és elfogadjuk a hibátlanságnál sokkal fontosabb, hogy el- és felismerjük tévedéseinket. Tanuljunk belőlük és így akár egy hátrányosnak tünő helyzetet saját javunkra fordítsunk. Persze, ezt a hiba pillanatában vagy közvetlenül utána nem könnyű megtenni.

De fel lehet rá készülni. Például egy fordított önéletrajzzal. Amiben nem a sikereinket és eredményeinket írjuk össze, hanem a legnagyobb tévedéseinket, kudarcainkat listázzuk. Majd azt is lejegyezzük, hogy mit tanultunk belőlük. Ugyanis, ha a kudarcainkon keresztül szemléljük a tapasztalatainkat kénytelenek leszünk beismerni, milyen jelentős szerepük van a fejlődésünkben. Ez a módszer nem csökkenti a hibázás lehetőségét, de nem is ez a szerepe. De abban biztosan segít, hogy jobban hibázz, tanulj belőle és utána tovább lépj.  

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

Képek: innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem