Hogyan küzdj meg a sürgősségi hatással?

Akár tudatában vagyunk, akár nem, az agyunk időnként megtréfál bennünket, mint például a sürgősségi hatás esetében. Nézzük, mi is ez a jelenség és hogyan trükközhetjük ki saját magunkat!

szemelyes_marka_4.png

Miközben a mai bejegyzés megírására készülődtem megválaszoltam néhány e-mailt, megnéztem a blog Facebook oldalát – ahol szintén várt néhány üzenet -, rendet raktam az asztalomon, majd összedobtam egy salátát, mert megéheztem. Ezek közül a tennivalók közül néhány viszonylag sürgős volt. Azonban egyik sem volt annyira fontos, mint ennek a posztnak a megírása. A kisebb, mégis sürgető feladatok, mint például a leveleim megválaszolása, mégis eltérítettek. Veled is előfordult már ilyesmi?

Azonban a halogatásra van egy igen jó magyarázatom: az agyam megtréfált és a pszichológusok által sürgősségi hatásnak nevezett jelenség áldozatává váltam, mint ahogy rajtam kívül még sokan mások. Ahogy Meng Zhu és társai is írják a sürgősségi hatást vizsgáló kutatásuk összefoglalójában: „Az emberek általában úgy döntenek, hogy a sürgős, gyorsan elvégezhető feladatokat végzik el inkább, mint a fontosabb, de hosszabb távú célokat szolgálóakat, mert ez utóbbiak nagyobb erőfeszítést igényelnek és késleltett a megtérülés, míg a sürgős feladatoknál ez szinte azonnal bekövetkezik.

enmarka_4.png

Más szóval, még ha tisztában is vagyunk azzal, hogy egy nagyobb, kevésbé sürgető feladatot hasznosabb elvégezni és jobban szolgálja céljainkat, akkor is hajlamosabbak vagyunk a kisebb sürgető tevékenység elvégzése mellett dönteni. Adott esetben ezért halogatjuk egy cikk vagy előadás elkészítését vagy éppen olyan feladatok elvégzését, melynek eredményeit nem azonnal tapasztalhatóak, nem járnak instant kielégüléssel (ezek közé tartozik például az énmárkád tudatos építése is).

A kérdés már csak az, hogyan száműzhetjük a mindennepajainkból ezt a jelenséget? Hogyan vehetjük vissza az irányítást? A megoldás egyfelől az érzelmi intelligenciánk fejlesztése, emellett pedig Dwight D. Eisenhower, módszerének alkalmazása. Eisenhower, akit a produktivítás tábornokának is neveztek, ugyanis egy igen egyszerű, de annál hatékonyabb rendszert dolgozott ki. 

eisenhower.jpg
Eisenhower a feladatait négy csoportba osztotta, majd a besorolás alapján döntötte el, hogy mivel foglalkozzon:

  1. Sürgős és fontos = Azonnal csináld meg!
  2. Fontos, de nem sürgős = Tervezz rá időt!
  3. Sürgős, de nem fontos = Delegáld!
  4. Nem sürgős és nem is fontos = Felejtsd el!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal branding közösségéhez, klikk ide!

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem