Könyvek, amiknek csak címe van

Ha rátalálsz a munkára amit szeretsz, egyetlen napot sem kell dolgoznod az életben - tartja Konficiusz bölcsessége. De mit lehet tenni, ha mégis akad némi hiányérzet? 

enmarka_8.jpg

Szuper munkahely, remek feladatokkal valami mégis mintha hiányozna. Nem egy kellemes állapot, a szakértők szerint ez a kiégéshez vezető út első szakasza. Gyanítom, hogy sokan megtapasztalták már ezt az állapotot és persze azt is, hogy Steve St. Pierre is valahogy így érezhette magát, amikor a McMillen kommunikációs ügynökségnél dolgozott. Azt csinálhatta, amit a legjobban szeret, de mégis hiányérzete volt: az ügynökségi lét előtt, számos könyvborítót tervezett, amire a cégénél nem igazán volt lehetősége. szemelyes_marka_1.pngA sóhajtozás nem old meg semmit, gondolhatta, St. Pierre egy márciusi napon, valamit tenni kellene: ez így tovább nem mehet!. A gond csak az volt, hogy nem állt rendelkezésére olyan kézirat, amihez borítót tervezhetett volna. Ha nincs ló, jó lesz a szamár is  - mondta magának, pont elég lesz számára néhány könyvcím, amihez elkészítheti a borítót. Mindennap egyet.szemelyes_marka_10.pngRögvest segítség után nézett "Ha címet kellene adnod, életed (eddigi) történetének, mi lenne az?" - tette fel a kérdést barátainak és Twitter követőinek. A címek pedig el kezdtek ömleni. A projekt sikerét talán az bizonyítja a legjobban, hogy elég hosszú várólista keletkezett. Ennek ismeretében egyáltalán nem kérdéses, hogy a hobbi projekt nemcsak a hiányérzetet szüntette meg, hanem St. Pierre a szakmai ismertségét és személyes márkáját is erősítette. Nekem pedig már csak egyetlen kérdésem maradt: Ha címet kellene adnod, életed (eddigi) történetének, mi lenne az?

szemelyes_marka_11.png

szemelyes_marka_12.png

szemelyes_marka_2.png

szemelyes_marka_3.png

szemelyes_marka_4.png

szemelyes_marka_5.png

szemelyes_marka_6.png

szemelyes_marka_7.png

szemelyes_marka_8.png

szemelyes_marka_9.png

A 'Jacket Every Day' oldalát itt találod. 

Képek: innen és innen.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem