Lány saját állatkerttel

Szeresd amit csinálsz és egy percet sem kell dolgoznod, tartja a mondás. De a bölcsesség azt elfedi, hogy az odáig vezető út rögös és áldozatvállalás nélkül nem fog menni.

szemelyes_marka_1.png

Liz Climo mindig is művész akart lenni. Ez talán nem is véletlen, hiszen olyan családban nőtt fel, ahol ez nem volt példa nélküli. Nagymamája gyerekkönyveket írt, édesanyja és nővére is illusztrátorként dolgozott. El is határozta, hogy nyomdokaikba lép. Nézzük, hogyan valósította ezt meg!

szemelyes_marka_konyv.jpg

Minden kudarc egyben lehetőség is

Climot nemcsak a családi légkör, de kedvenc rajzfilm karakterei is befolyásolták a pályaválasztásban. Már gyerekként arról álmodozott, hogy animációkat fog készíteni. Ezért jelentkezett a San Jose State University művészeti karának alapképzésére, amit sikeresen el is végzett. Ám a továbbtanulási tervei köddé váltak, amikor jelentkezését az egyetem animációs mesterképzésére elutasították.

Ott volt frissen végzett egyetemistaként, összetört álmaival. De a szomorkodás nem tartott sokáig. A család egy barátja azt javasolta, hogy pályázzon meg egy állást Los Angelesben. Néhány hét múlva Liz már csomagolt is, hogy az angyolok városába költözzön és a Simpson családot készítő csapatnál kamatoztassa tudását.

enmarka.png

Két álomvilágban egyszerre

Climo bár imádta a Simpsonékkal töltött időt, de ez nem elégítette ki művészi ambicióit. 13 éven keresztül a nappalait Spriengfieldben, a képzeletbeli városban töltötte Simpsonékkal. Éjszaka pedig saját képzeletbeli “állatkertjét” népesítette be kedves és vicces figurákkal. Rajzai pedig az iróasztal fiókjában landoltak és csak legközelebbi ismerőseinek mutatta meg őket.

Hét évvel ezelőtt pedig férje biztatására, létrehozott egy Tumblr profilt, ahol megosztotta rajzait. Gyorsan és sokan felfigyeltek a bájos figurákra. Ez pedig újabb projektekhez vezetett. A rajzokból 6 könyv született – ezeket nyolc nyelvre lefordították és összesen 1,5 millió példány kelt el belőlük.

enmarka_konyv.png

Saját szabályok szerint

A kedvtelésnek indult tevékenység pedig egyre több időt emésztett fel. Az évek óta tartó kettős élet tarthatatlanná vált. Ezért Climonak döntenie kellett. Az állatait választotta és 2017 szeptemberében elbúcsúzott Simpsonéktól. Persze nem a semmibe ugrott, hiszen ekkor már alapozhatott a könyvei bevételére és igen népes követői táborára – több mint félmillió ember a Facebookon, negyedmillió az Instagramon és akkor még a tumblr közösségét nem is említettem. Liz karakterei a könyvek lapjairól képeslapokra, pólókra, naptárakra és bögrékre is kerültek.

Saját bevallása szerint napi egy órát szán a közösségi profiljaira, ezt is az illusztrátor munka részének tekinti. Bár az illusztrációiból él, nem az eladás az elsődleges célja akkor, amikor posztol. A kiindulási pont, hogy sajátos mikrotörténeteit megossza és megmosolyogtassa azokat, akik szeretik a munkáit. Elsősorban a kapcsolatra és a márkaépítésre fókuszál. Animációkat ugyan még nem készít, de gyerekkori álmát valóra váltotta: művészként éli mindennapjait. Munkáit pedig rendszeresen bemutathatja közönségének: a saját stílusában, a saját hangján, a saját ritmusában.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem