Aki nem tudja az tanítja?

Ötvenes, vékony, kopasz fickó, kissé feltűnő szemüveggel, aki békés családi életet él feleségével és két gyerekével. Ő Seth Godin akit egy kis túlzással a modern marketing atyjának is szoktak nevezni. 

seth_godin_1.png

A Seth Godin márka erősségét többek között az is bizonyítja, hogy övé minden idők egyik legsikeresebb közösségi fínanszirozási projektje. 2009-ben Kickstarter kampányt indított könyve megjelenésére, a kívánt összeg - több mint 280.000 dollár - három óra alatt összejött. Godintól nem csak a marketingről, hanem a személyes márkaépítésről is tanulhatunk. 

Tartalomhoz a forma

Godin marketinget tanult Stanfordban, majd a Spinnaker Softwer márkamenedzsereként dolgozott. Három év után saját céget alapított New Yorkban. Ekkor találkozott későbbi üzlettársával Mark Hursttel, akivel a Yoyodine nevű céget alapította. A cég különlegessége az akkoriban újszerűnek számító marketingszemlélet köré épült, mely az elérni kívánt közönség engedélyéhez köti a marketing tevékenységet (tipikusan ilyen például a hírlevél). Ekkor 1995-öt írunk. Három évvel később a Yahoo! megvásárolja a céget 30 millió dollárért és Godin a Yahoo! direkt marketingért felelős alelnöke lesz. 2000-ben ott hagyja a Yahhoo-t és újra magának dolgozik. Majd egy újabb céget alapít a Squidoot, melyet tavaly adott el. 

seth_godin_3.png

Megcsinálni és kommunikálni

Nem rakéta sebességű, de elég szép kis karrierív, melyben nem kis szerepet játszik az, hogy Godin folyamatosan ír. A nagy áttörést számára az 1999-ben megjelent Permission marketing: turning strangers into friends, and friends into customers című könyve hozta meg. Ez szám szerint a harmadik könyve. A téma természetesen a marketing, mint ahogy egy kivételével - ami egy mesekönyv - azóta is. Bár a hangsúly egyre inkább a kiválóságra, a minőségi marketingre kerül. Eddig 19 könyvet írt, melyet 35 nyelvre fordítottak le.  

Nem mindig sikerül

2009-ben indította blogját, ahol naponta publikálja gondolatait. Blogja a világ top marketing blogjai között előkelő helyet foglal el. Azonban az előző blogja csúfosan megbukott. 

 Változás és változatlanság

Miközben Godin tevékenységének formái - alkalmazott, vállalkozó, író, blogger, előadó - és fókuszai változnak az alapgondolat és üzenet változatlan: terjessz kiváló ötleteket! Ő az, aki nem csak mondja és tanítja, hanem mutatja is hogyan kell jól csinálni.

Godin oldalát itt találod. Érdemes követni és figyelni rá.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem