Az igazi Mad Men

Egy bukott diák, akiből világszerte elismert reklámguru és brilliáns vezető vált. David Ogilvy, minden idők egyik legzseniálisabb reklámszakembere. Híres kampányok, szlogenek, reklámszövegek kapcsolódnak a nevéhez. 

david-ogilvy-550x322.jpg

A skót származású Ogilvy karrierje nem indult valami fényesen. Tanulmányait az oxfordi egyetemen kezdte meg, azonban a vizsgáit nem sikerül letennie. A kudarc oka: átlagon aluli intelligenciahányadosa - legalábbis a későbbiekben ezt terjesztette magáról az érintett. Ezután sok mindennek próbálkozott. Többek között szakács   volt Párizsban, bár többnyire csak a szállodai vendégek kutyáinak főzött, de házaló ügynökként is dolgozott. Ez utóbbiban egyébként annyira sikeres volt, hogy még kézikönyvet is rendeltek tőle, amelyet ma is az egyik legjobbnak tartanak.david-ogilvy-in-manhattan-010.jpg

1935-ben, egy hirtelen ötlettől vezérelve beállt egy londoni reklámcéghez, ahol George Gallup mellett dolgozott. Így a piackutatást a gyakorlatban az egyik legjobbtól tanulhatta. Egy évvel később rábeszéli munkaadóit egy amerikai út finanszírozására. Az utazás célja, az akkor még csak alakuló reklámszakma tanulmányozása, de Ogilvy ezt is félbehagyta, ezúttal házassága miatt. 

A második világháború alatt a brit kémelhárítás aktív tagja.
 A háború után dohánytermesztéssel próbálkozott az amerikai Pennsylvaniaban, de hamar belebukott. Majd 1948-ban gondolt egyet, New Yorkba költözött és a bátyja segítségével szerzett 6000 dollárból három társával együtt megalapította reklámcégét, a Hewitt, Ogilvy, Benson & Mather-t.
 A különc  - a tárgyalásokon időnként skótszoknyában megjelenő  - Ogilvy cége az első években nem számított különösebben sikeresnek.

screen_shot_2013-06-24_at_9_31_40.png

Ogilvy a kezdeti bukdácsolásokat, az 1978-ban megjelent önéletrajzában túlzott konzervativizmusának tulajdonította: félt az újításoktól,  a viccelődéstől és a túlságosan "kreatív” reklámoktól. Azonban az akkoriban gyorsan fejlődő reklámpiac megértette Ogilvy-vel, hogy ha sikereket akar elérni, akkor vállalnia kell a kockázatot. 


A váltást az ötvenes évek elején megjelenő reklámjaikon már érzékelhetjük. A ma már egyszerűnek tűnő újítás lényegét Ogilvy így foglalta össze: "A fogyasztó nem egy seggfej. Ő a feleséged. (Ezért) ne sértsd az intelligenciáját". Ennek megfelelően az akkor már Ogilvy & Mathers néven futó cég szakított az unalmas, monoton reklámokkal. Teret adtak a kreativitásnak. 
Az Ogilvy & Mathers elképesztő növekedésnek indult, ömlöttek hozzájuk a megrendelések, mindenki velük akart dolgozni. Sikerükben nemcsak az újító ötleteik, hanem az új médium, a televíziózás terjedése is szerepet játszott. ogilvy_konyv.jpg

David Ogilvy 1975-ben vonult nyugdíjba és a Touffou-ban vásárolt középkori kastélyába költözött. Bár megmaradt cége elnök-vezérigazgatójának, életét jótékony céloknak szentelte, támogatta a New York-i Filharmonikusokat és az állatok védelmét.
 

A felesleges szószátyárkodást kerülő Ogilvy könyvei alapirodalomnak számítanak a mai napig. A tipikus amerikai karrierútat bejárt skótnak, azonban nemcsak a reklámokról, hanem a cégműködtetéshez kapcsolódó ügyekről is karakteres véleménye volt. Így például arról is, hogy milyen a jó vezető. Ezt rá jellemző módon – ugyanis listamániás volt – pontokba rendezte:

  1. Morális integritás / Kimagasló etikai érzék.
  2. Emberi nagyság – kicsinyesség nélkül.
  3. Tökös a feszült helyzetekben, nem ragad le a kudarcoknál.
  4. Kiváló elme – nem biztonsági játékos.
  5. Nagy és kitartó munkabírás.
  6. Karizma – vonz- és meggyőzőerő.
  7. Unortodox beütés – kreatív innovátor.
  8. A nehéz döntések meghozatalához szükséges bátorság.
  9. Lelkesedésükkel másokat is inspirálnak – őszintén és örömmel rajonganak.
  10. Humorérzék.

A 88 éves korában elhunyt David Ogilvy hatása a reklám világára felbecsülhetetlen. Nélküle talán a reklámszakma nem válhatott volna a 20. század egyik meghatározó üzleti szektorává.

Képek: itt, itt, itt.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem