Tárgyesetek - Segal Viktor

Ma új sorozatot indítunk. A többes szám indokolt, mivel Nonn Zsuzsi barátnőm is beszállt a projektbe. Általunk tisztelt és szakmájukban vitathatatlan teljesítményt nyújtó embereket kérünk arra, hogy saját tárgyaik közül válasszanak ki egy olyat, mely jól reprezentálja a személyes márkájukat. Tehát, egy ember, egy tárgy, egy eset.

segal_fokep_1.jpg

A sorozat első szereplője Segal Viktor, aki dolgozott Tel Aviv-ban, Jeruzsálemben, Lyonban a két Michelin csillagos Pierre Orsinak, Amszterdamban, végül visszatért Magyarországra a Baraka étterembe. Majd változott a cégér, a név márka lett, Segal Viktorból pedig az egyik legsikeresebb hazai séf. Ma már két szakácskönyvét is forgathatjuk. Viktor egy otthoni használatra készült, acél mércekészlettel, egész pontosan - az amerikai háziasszonyok által igen kedvelt - cupokkal érkezett a találkozóra. 

Miért ezt a tárgyat választottad?

Úgy gondolom, hogy a szakmai karrieremben lezajlott változásokat jól szimbolizálja, persze rengeteg személyes élmény és történet is kapcsolódik hozzá. Amikor el kezdtem recepteket, majd később könyvet írni, sokat gondolkoztam, hogy az éttermi receptjeimet hogyan lehet minél inkább megvalósíthatóvá tenni egy otthoni konyhában. A professzionális konyhában ugyanis teljesen más főzni. Otthon más a lépték, lassabban készülnek az ételek és tanácsos kevesebb edényt használni. Kerestem a kézreálló mértékegységet. Végül nem cupokban adtuk meg a mennyiségeket, de dekorációként ott van néhány fotón. Ha jól megnézed, akkor látod, hogy olyan, mint egy mini serpenyő. Van egy kis csőre is, hiszen sokszor folyadékot mérünk vele és acélból van. Ez is fontos, mert utálom a műanyagot.

A személyes kötődésem pedig az, hogy nagyon sokat használom a lányaimmal. Sokszor főzünk együtt. A könyveim tészta receptjeit is velük próbáltam ki. A megadott tepsi méretek az ő mérési technikájukat dícséri. segal_targy.jpgMi a tárgy története? Hogyan került hozzád?

Párizsban van egy bolt. Egy egészen fantasztikus hely. Legalább 100 éve alapították és azóta valószínűleg nem sokat változott. Megtartották a régi berendezést, valamint kellemes zsúfoltság és otthonos rendetlenség uralkodik. Miközben a legjobb minőségű lábosokat és árut tartják. Úgy képzelem, hogy az 1910-20-as években ilyen boltok voltak Budapesten is. Szóval, egész elképesztő hangulatú hely. Ott vettem, de séfként ezt a mércét nem is igazán használtam.

Mekkora jelentőssége van egy-egy tárgynak az életedben?

Nem vagyok gyűjtögető típus. Nagyon tudunk szortírozni – a feleségem és én is -, iszonyatosan könnyen tudunk megszabadulni tárgyaktól. Persze, vannak olyan tárgyak, melyek védettséget élveznek. Ezek inkább egy-egy könyv vagy festmény. Ezek nemcsak azért fontosak, mert saját értékükön jók, hanem sokkal inkább a hozzájuk kötődő emlékek miatt. Ahogy és akitől kaptuk, a személyes történet miatt ragaszkodunk hozzájuk. Teljesen más, mondjuk egy könyvet ajándékba kapni, amit személy szerint neked szánnak, mint megvásárolni a boltban.  segal_targyeset.jpg

Azt szokták mondani, hogy egy-egy ajándékba adott tárgy arra is jellemző, aki adja. Mi a legjobb tárgy, amit valaha ajándékba adtál?

Nemrégiben vendégségbe mentünk. Házigazdáink Erdélyben töltötték gyerekkorukat, mint ahogy a feleségem is, ahol hagyomány a házi csokoládé készítése. Egyébként, még mindig készítenek házi csokoládét Erdélyben, de a vendéglátóink már hosszú évek óta Amerikában élnek és ritkán látogatnak haza. Ezért a lányokkal házi csokit készítettünk, fűszereztük mindenfélével, becsomagoltuk és azt vittük ajándékba. Annyira örültek, mint a gyerekek. Azt hiszem ez volt a legjobb ajándék, amit valaha adtam. Hiszen az ételnél is az a lényeg, hogy érezni lehessen az ízek nagyszerűségét és ha valami emléket is felidéz, az az igazán klassz. 

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem