Írók és szerelmek

Azt szokták mondani, az igazi szenvedély különösebb akarás nélkül is megmutatkozik, és hosszú idő után sem vész el, csak érik. Ez igaz Nyáry Krisztián stratégiai kommunikációs tanácsadóra is. Történt egy napon, hogy a benne hortyogó, egykori irodalomtörténész, felébredt hosszú álmából. Az ébredésből pedig, amolyan "mindennapra egy (igaz) mese" sorozat kerekedett a Facebookon. A magyar írók szerelmeiről szóló rövid, képes bejegyzéseit rengeten nézik, megosztják és kommentelik. 

A dolog úgy kezdődött, hogy Krisztián feltette az oldalára Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni, 1935-ben készült fotóját, amit 400-an osztottak meg és többen kérték a folytatást. Következett Kosztolányi, Babits és a többiek. Sorozat kerekedett belőle és egy kisebb, de annál lelkesebb rajongói tábor. Olyanok is megismerték Nyáry Krisztián nevét, akik még nem hallottak róla soha. (Sőt, már két kiadó is megkereste, hogy kiadnák könyvben a történeteket.) 

"Síszezon. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni 1935-ben a sípályán. Jó rájuk nézni. Fifi néni egyébként idén száz éves."

Nyáry régi szenvedélyének nyilvános lenyomata az “írók és szerelmeik” sorozat, ami egyben a szerző markáns megkülönböztető jeggyévé is vált. Hiszen hobbista irodalomtörténészként regnáló kommunikációs szakemberből nincs túl sok a környéken. 

Ízelítőül, néhány kép a hozzátartozó történettel együtt. 

"1899. szeptember 6-án, két évi titkos kapcsolat után, az akkor 74 éves Jókai Mór feleségül vette a 20 éves Grósz Bella színésznőt. Második házassága miatt családtagjai és barátai egy rész elhidegült tőle, lánya beszámíthatatlanná kívánta nyilvánítani. 50 évvel korábban a nála 8 évvel idősebb Laborfalvi Rózát vette el, és ezért akkor is elfordultak tőle a családja és barátai, köztük Petőfi is. Még 5 évet éltek együtt, minden forrás szerint boldogan, Jókai újra szerelemes verseket írt. Grósz Bella nem ment újra férjhez, a zsidótörvények elől emigrált, 1947-ben halt meg Londonban." 

"Az 57 éves Móricz Zsigmond és az általa Csibének nevezett 20 éves Littkey Erzsébet 1937. január 1-jén. Az irodalom tankönyvek szemérmesen Móricz nevelt lányáról beszélnek, akit az író megsajnált, magához vett, és róla mintázta Árvácska alakját. A valóságban szerelmi viszonyban éltek együtt az író haláláig. Nemrég megjelent naplójában, mint egy posztmodern regényben, részletesen elemzi legintimebb pillanataikat, sőt, saját írói tevékenységét is ebből vezeti le: „Most ugyanis tisztán nemi ingerből táplálkozik a munkaenergiám. Valósággal mesterségesen kell felizgatni erotikus rágondolással a költői erőt." És ez még a leginkább visszafogott megfogalmazás, Móricz ebben a témában is őszinte és szókimondó. Mindenesetre az Árvácska jól sikerült."

"Az ünnepelt primadonna, Fedák Sári 11 évig élt együtt az ünnepelt íróval, Molnár Ferenccel. Viharos kapcsolatukról sokszor írtak a társasági lapok, ők voltak az aktuális sztárpletykák főszereplői. Nem érezték szükségét annak sem, hogy összeházasodjanak, pedig ez már önmagában botránynak számított. A 20-as évek elejére szerelmük kihűlt, mindketten érezték, hogy közeledik a szakítás. Molnár Ferenc ekkor habarodott bele egy fiatal, ambiciózus színinövendékbe, Darvas Lilibe. Fedák Sári tudomásul vette az új szerelmet, de amikor kiderült, hogy a 44 éves író és a 20 éves Lili már a házasságukat tervezik, különös dolgot kért egykori kedvesétől. Megkérte Molnárt, hogy vegye feleségül. A díva nem akart elhagyott szeretőként szerepelni a lapokban. 1922-ben megtartott esküvőjük így tulajdonképpen kapcsolatuk lezárása, ünnepélyes válásuk volt. Molnár azonnal összeköltözött Lilivel, de társasági eseményekre a feleségével járt. Fedák ült mellette az Üvegcipő bemutatóján, miközben Darvas Lili nagyot alakított a neki írt főszerepben. 1926-ban végül elváltak, hogy Molnár elvehesse Darvast Lilit, aki kezdett türelmetlen lenni. Fedák nem kért pénzt a válás során, maga is jómódú volt. „Nekem csak az összeget fizesse ki, amit nálam megivott!” - mondta. 26 év múlva, egy faluszéli kunyhóba internálva, a rádió kurta híréből értesült Molnár New York-i halálhíréről. Őszintén és sokáig gyászolta egykori szerlemét, akitől az esküvőjükkel vált külön." 

"1920-ban a 27 éves Böhm Aranka egy szánkóbaleset miatt szobafogságra volt ítélve. Barátnőivel telefonbetyárkodással szórakoztatták magukat. Az Újságíró Kört tárcsázták, és írókat kértek a telefonhoz. Először Szép Ernőt hívták, de ő nem volt a klubban, a második író azonban felvette a kagylót. Így indult Karinthy Frigyes és Böhm Aranka viharos szerelme, és még viharosabb házassága. Folytonos veszekedéseik és nagy kibéküléseik a nyilvánosság előtt zajlottak. A feltűnően szép és okos nőnek a férfiak nehezen tudtak ellenállni, ő pedig nem is akarta, hogy ellenálljanak neki: lánykorában Ady is a szeretői közé tartozott, később pedig a fiatal Déry Tibor is. Mikor megkérdezték, miért csap patáliát a férje félrelépései miatt, amikor ő maga sem hűséges, ezt válaszolta: „Elég gyalázat, hogy tűri, én nem tűröm." Karinthyt is megkérdezték: a sok veszekedés, hűtlenség ellenére, mi köti Arankához? „A kíváncsiság” – mondta az író. – „Az, hogy kiszámíthatatlan és sohasem unalmas. Hogy nem tudható, mi lesz a következő lépése. Mint amikor egy vadász párducra vadászik, és ráfogja fegyverét, de az csütörtököt mond. És a vadász utána ugrik egy késsel a kezében. Ott harcolnak életre-halálra, menekülés nincs. Az egyiknek bele kell döglenie, különben nem érdekes a játék.” A gyilkos játék 18 évig tartott. A házaspár 1938-ban, nem sokkal az író agyműtéte után Siófokon nyaralt. Karinthy szürcsölve itta a kávét, amiből előbb szóváltás, majd pohártörésig fajuló jelentet keveredett. Az író dühösen felment a szobájába, és egy óra múlva agyvérzésben meghalt. Aranka élete végégig magát vádolta. Még hat évet élt, Auschwitzban végezte ő is. Szemtanúk szerint felpofozta az őt őrző keretlegényt, azonnal lelőtték." 

"Ha 1846 szeptemberében a 20 éves Prielle Kornélia és 23 éves vőlegénye házassági kérelmét nem utasítják el formai hiányosságok miatt, ma a fiatal színésznőre emlékeznénk úgy, mint Petőfi Sándor feleségére. Már 1845-ben megismerték egymást, amikor a debreceni színtársulat előadásának szünetében Petőfi el akarta szavalni egy költeményét, de a cenzor nem engedélyezte. A költő egy évvel később a városban járt, ahol a korábbi eset miatt a közönség lelkesen ünnepelte, s a társulat fiatal színésznője, Kornélia egy megzenésített versét énekelte el tiszteletére. Az akkor már Szendrei Júliával jegyben járó Petőfi bele is szeretett a színésznőbe, s - némi szorosabb bemutatkozást követően - azon melegében meg is kérte a kezét. Nelli igent mondott. A gyors menyegzőt csak azért nem lehetett megtartani, mert iratok híján egyetlen pap sem akarta összeadni őket. Sándor hazautazott, hogy elintézze a papírokat, de otthon Júlia várta, aki elfeledtette vele debreceni menyasszonyát. Nelli csalódottan maradt a társulatnál, ám sorsa sokkal jobban alakult, mint a tőle elvárt szereppel élete végéig küzdő Júliáé. Hogy „bosszút álljon” Petőfin, férjhez ment Szerdahelyi Kálmán színészhez, akitől aztán egy huszártiszt kedvéért elvált. Az 50-60-as években a Nemzeti Színház ünnepelt színésznője lett, komédiák, francia vígjátékok sztárja. Magánéletét szabadon élte. Sikerei csúcsán megint elvált, és – immár szerelemből – újra férjhez ment első férjéhez. Amikorra sok év után megözvegyült, már idős szerepkörben volt népszerű. Csiky Gergely számára írta a „Nagymama” c. darabjának címszerepét. Élete végén újabb fordulat következett. 80 évesen, nem sokkal a halála előtt újra férjhez ment, - ezúttal a nála majd' 40 évvel fiatalabb Rozsnyai Kálmán író-műgyűjtőhöz. "Bánom is én, akármit fecsegnek rólunk. Sok boldogtalanság és rosszul végződő házasság után ismét boldog vagyok" - mondta kollégáinak. Boldogan is halt meg, pedig csak kicsin múlt, hogy Petőfi boldogtalan özvegye legyen."

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal branding közösséghez. Klikk ide.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem