Aggódj kevesebbet!

Az agyunk gyakran gonosz tréfát űz velünk. Nincs ez másképp az első találkozók esetében sem.

Az első találkozó jelentőségével mindenki tisztában van legyen szó magán- vagy üzleti beszélgetésről. Nagyon is tudatában vagyunk: ezen múlhat az, hogy idegenekből, barátok, üzleti partnerek vagy munkatársak váljanak. Ezért ezek a helyzetek komoly feszültséggel járnak. Gyakran aggódunk azon, hogy esetleg szószátyárnak, esetleg unalmasnak vagy karót nyeltnek tűnünk a másik szemében.

Erica Boothby és kutatótársai kísérleteik alapján arra a megállapításra jutottak, hogy nem kellene emiatt aggodalmaskodnunk. A kutatócsoport ugyanis úgy találta, hogy míg az élet más területein hajlamosak vagyunk felülbecsülni a képességeinket – például logikai és matematikai tudásunkat - és teljesítményünket, azonban az első találkozók, társas helyzetek esetében pont ennek ellenkezője a jellemző:

Úgy tűnik, hogy a beszélgetés egy olyan terület, ahol az emberek hajlamosak a teljesítményük negatív megítélésére. 

E pesszimista tendencia hátterében Boothbyék vizsgálatai szerint a beszélgetőpartnerek tetszési különbségei (liking gap) állnak. Ugyanis,  az azon való gyötrődés, hogy milyen véleménnyel lesz rólunk a beszélgetőpartnerünk vagyis a saját viselkedési teljesítményünkön való aggodalom miatt keményebben, önkritikusabban ítéljük meg magunkat. Felnagyítsuk apróbb esetlenségeinket és a hibásnak vélt mozzanatainkra fókuszáljunk. Ez az önkritikus hozzáállás akár hasznos is lehet, hiszen az önreflexió változásra, a viselkedésünk korrekciójára késztethet bennünket egy legközelebbi alkalommal. 

A tetszési különbség pedig pont abból ered, hogy míg mi a saját magunk számára felállított mérce szerint értékeljük a saját viselkedési teljesítményünket,  a beszélgetőtársunk a miénktől eltérő mérce alapján ítéli meg azt. Egyfelől, azért, mert fogalma sincs arról, hogy mi milyen sztenderdeket állítottunk fel magunk számára. Másfelől, beszélgetés közben gyakran oly mértékben magunkkal vagyunk elfoglalva - a saját viselkedésünket elemezzük vagy éppen azt fontolgatjuk, hogy mit mondjunk a következő megszólalásunk alkalmával -, hogy emiatt figyelmen kívül hagyjuk a másik ember jelzéseit. Így azokat is, amelyek azt jelzik, hogy valójában kellemesnek találják a beszélgetést és élvezik a társaságunkat.

Emellett, ahogy a kutatók is megjegyzik, az emberek előrejelzései arról, hogy mennyire kifizetődő vagy élvezetes lesz egy ismeretlennel vagy kevéssé ismert emberrel beszélgetni „meglehetősen elkeserítőek… bár az éppen beszélő felek úgy vélekednek, hogy nem sikerült megfelelniük a saját elvárásaiknak, eközben a beszélgetőpartnereik arra gondolnak, hogy sok minden lehetett volna rosszabb." Ez az eltérő hozzáállás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek alábecsülik, hogy beszélgetőpartnereik mennyire élvezik társaságukat.

És, hogy mit tehetünk aggodalmaskodás helyett? Egyfelől, a saját viselkedésünk elemzése helyett inkább a másik fél viselkedésére, jelzéseire és mondandójára figyeljünk. Másfelől, érdemes a viselkedésünket ahhoz a pozitív feltételezéshez igazítani, hogy a másik fél elfogad bennünket – még akkor is, ha erre nincs semmiféle bizonyítékunk. Hiszen, ahogy a kutatók is rámutatnak tanulmányukban: "mások jobban kedvelnek minket, mint ahogy azt gondolnánk "

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!