Legyen jó képed hozzá!

“Egy kép többet mond ezer szónál” száll generációkról generációkra a mondás. E bölcsesség viszont azt nem tanítja meg, hogyan válasszuk ki azt a képet, ami minket ábrázol.

enmarka_van_gogh.jpg

A különböző közösségi oldalakon használt profilképed egy aprócska, de igen fontos darabkája a személyes márkádnak. De egyáltalán nem biztos, hogy a gondosan kiválasztott fotó valóban a legmegfelelőbb képet mutatja rólad. Legalábbis David White és munkatársai vizsgálata szerint – mint annyi minden másban - nem túl jó az ítélőképességünk, amikor a saját profilfotónk kiválasztására kerül a sor.

12_foto.jpg

White és kollégái egy igen elmés vizsgálat keretében arra voltak kiváncsiak, hogy vajon mennyire vagyunk jók a saját profilképünk kiválasztásában. A kutatás első fázisában arra kérték a résztvevőket, hogy töltsenek le 12 képet magukról a saját közösségi profiljaikról. A következő lépésben pedig ezek közül kellett kiválasztaniuk hármat, amit szívesen használnának profilképként a Facebookon, egy társkereső oldalon vagy a Linkedinen. Ezt követően pedig a kutatás többi résztvevője, de egy számukra idegen albumából kellett (a másik fél) számára profilképeket választaniuk. 

A második fázisban a kutatók a kiválasztott képeket feltöltötték egy online felületre, új résztvevőket toboroztak, akiknek bizonyos szempontok alapján értékelniük kellett a feltöltött fotókat. Meglepő módon az derült ki, hogy bár a kutatás első fázisában résztvevők képesek voltak olyan képeket kiválasztani, ami az adott környezetnek megfelel – például professzionális benyomást keltő képet a Linkedin profilukhoz -, de a mások által kiválasztott képek rendre magasabb értéket kaptak.

valasztasok.jpg

"Úgy tűnik, nem vagyunk túl jók a saját profilképünk megválasztásában.” – írják a kutatók tanulmányukban – “Ennek hátterében feltételezhetően az áll, hogy az emberek a vonzó megjelenést fontosabb szempontnak tekintik más tulajdonságoknál, mint például a megbízhatóság vagy a megközelíthetőség, akkor is, ha ezek a tulajdonságok az adott helyzetben potenciális előnyökkel járhatnak.”

Természetesen adódik a kérdés: mit tehetünk azért, hogy a következő profilképünk jobb legyen? White-nak erre is van javaslata: "Ha a legelőnyösebb arcodat szeretnéd megmutatni, kérj meg valakit, hogy válassza ki ő a következő profilképedet." Ha pedig éppen nincs kéznél senki, akkor már az is sokat javíthat az eredményen, ha bizonyos szempontokat ténylegesen figyelembe veszel a profilképed kiválasztásakor.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Personal Branding közösségéhez. Klikk ide!

White és társai tanulmányát itt találod.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása