Ajánlom magamat!

Tűnj ki a tömegből! Egy megfontolandó tanács, azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan és mivel irányítjuk magunkra a figyelmet.

szemelyes_marka.pngEz az, amit a friss diplomás, indiai Sumukh Mehta pontosan értett, amikor állás keresésbe fogott. Ráadásul nem kispályázott. Úgy döntött, kihagyja a meghirdetett nyitott poziciókat és direktben megpályázza álmai állását. Az volt a vágya, hogy GQ magazinnál dolgozhasson New Yorkban, Londonban vagy Mumbaiban.

De ha már egyszer ilyen magasra tette lécet, a pályázati anyaga elkészítését sem vette félvállról. Kutatást végzett, hogy megismerje a GQ vállalati kultúráját, még néhány ott dolgozót is megkeresett. Majd az összegyűjtött információk birtokában alakította ki pályázata koncepcióját, a megvalósításhoz pedig egy kissebb stábot is összeszedett.enmarka_1.jpg

Az ötlete az volt, hogy elkészíti a GQ magazin speciális kiadását, saját címlap fotójával, mely bemutatja a szakmai tapasztalatát, hátterét és készségeit. A külön kiadás elkészítése három hetet vett igénybe. Az eredmény magáért beszél, hiszen a 20 oldalas, CV különszám ténylegesen piacképesnek bizonyult. Methának állást ajánlottak a GQ magazin londoni irodájában. Ráadásul úgy, hogy még interjúra sem hívták be, pusztán az elküldött pályázatát olvasták.

Egy ilyen merész és innovatív lépés nem mindenkinek való és nem minden cég számára elfogadható. Azonban, Mehta ismerte a közönségét és számukra is relevánsan tudta bemutatni saját képességeit. Kockáztatott és nyert.

Tehát olykor érdemes elrugaszkodni a bevett stratégiáktól és megoldásoktól, a szabványos önéletrajz és motivációs levél helyett valami szokatlanabbat választani.
enmarka_4.jpgenmarka_2.jpg

enmarka_8.png

enmarka_6.jpg

enmarka_5.jpg

enmarka_7.jpg

enmarka_9.png

enmarka_10.png

screen_shot_2016-07-14_at_13_36_08.png

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása