A világhírű (ál) doktor

Egy sikeres, de elkeseredett reklámszakember baktat  a Madison Avenuen. A csalodóttság oka a kezében tartott kézirat, amit sokadszorra utasítottak vissza. Azon mélázik, hogy talán nem kellene többször próbálkoznia gyerekkönyvének megjelentetésével. 

drs.jpg

A történet akár napjainkban is játszódhatna, de az év 1936 és főszereplője nem más, mint Theodor Seuss Geisel, azaz Dr. Seuss. Akit a világ egyik legsikeresebb gyerekkönyv-szerzőjeként tartunk ma számon. Neki köszönhetjük, hogy a Grinch ellopta a karácsonyt és ezen kívül még 45 gyerekkönyvet, melyeket hatszázmilliónál is több példányban adtak el, húsz nyelvre lefordítva. Minden idők legjobban fogyó gyerekkönyveinek listájáról sosem maradhat le Dr. Seuss néhány alkotása.

seuss2-1024x776.jpg

„Légy az, aki vagy, és ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt, nem számítanak, akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni.” – vallotta.

Ez a hozzáállás nagyban hozzájárult eredetiségéhez. Hiszen rímekbe szedett történetei, sokszor mutatnak rá vagy éppen reagálnak összetett társadalmi problémákra. Ez akkoriban még egyáltalán nem volt jellemző a gyerekkönyvekre. Az illusztrációk, meghökkentő és bóhokás figurái pedig tovább fokozták könyveinek egyediségét.

living_books_titles-dr_seuss_green_eggs_and_ham.png

Egyébként, az 1904-ben született amerikai szerző igazából nem is volt doktor. A 'Seuss' anyja és egyben az ő középső neve volt, amit még a darthmouth-i egyetemi lap - Jack-O-Lantern - szerkesztőjeként kezdett el használni. A 'dr.' pedig apjának szánt fricska, aki gyakran mondogatta: inkább lennél doktor. Ez a kissé szemtelen attitűd későbbiekben is fel-felbukkan. Például, legsikeresebb könyvét - Green Eggs and Ham – fogadásból írta. A kiadója ugyanis azzal zrikálta, hogy biztosan nem tud olyan könyvet írni, amiben csupán 50 szó szerepel. Tudott.hop_on_pop.jpg

Olyan eset is volt, amikor maga volt a provokáló fél. Így került a Hop on Pop című könyvének kéziratába a ‘contraceptive’ szó, mivel úgy érezte, hogy a kiadó nem szán rá kellő figyelmet. ‘When I read I am smart / I always cut whole words apart. / Con Stan Tin O Ple, Tim Buk Too / Con Tra Cep Tive, Kan Ga Roo.’ Mint kiderült, mégis csak figyeltek.

the-cat-in-the-hat-006.jpg

De ugorjunk vissza a kezdetekhez 1936-ba, a Madison Avenura, ahol Dr. Seuss - a volt Dartmouth-i diák - éppen összefutott volt iskolatársával, Mike McClintockkal. McClintock éppen aznap kapott állást szerkesztőként a Vanguard Press-nél, aminek az épülete előtt egymásba botlottak. A volt iskolatárs megnézte a kéziratot és húsz perc múlva már a kiadó vezetőjét győzködték, aki végül is igent mondott, így 1937-ben megjelenhetett a And to Think That I Saw It on Mulberry Street.

imagination-on-mulberry-street.jpgA könyv nagy siker lett és ezután sorra jelentek meg gyerekkönyvei, de egy ideig nem csak erre koncentrált. Egy darabig még reklámszakemberként dolgozott, majd a II. Világháború alatt az amerikai háborús propagandát támogatta, elkötelezett antifasisztaként. A háború befejezése után azonban már csak a könyveivel foglalkozott.

ted_geisel_nywts1.jpgAhogy Dr. Seuss története is mutatja, a sikeres pályamódosítás, a hirtelennek látszó sikerek nem egyik napról, a másikra történnek. 1936-ban Seuss már több mint 10 éve írt és rajzolt. És van úgy, hogy éppen az eredetiség, a kreativítás teszik nehezebbé az áhított cél elérését. De a kitartáshoz – előbb vagy utóbb – csatlakozik a szerencse is.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása