Leckék a sikerről

Hat elképesztő karakter, hat sikertörténet és persze, amit ebből tanulhatunk, egyetlen sorozatban. A Chef's Table a Netflix dokumentumsorozata, amit az a David Gelb jegyez, aki a Jiro Dreams of Sushit (itthon: Sushiálmok) készítette.

chefs.jpg

David Gelb a sorozat első szériájában, hat séfet mutat be a világ legjobbjai közül. az olasz Massimo Botturát, az amerikai Dan Barbert, az argentin Francis Mallmant, Niki Nakayama-t, az ausztrál Ben Shewry-t és a svéd Magnus Nilssont. Egy rész, egy séf a képlet.

Túlzás nélkül mondhatom, hogy Gelb – és alkotótársai – kiváló történetmesélők. Már önmagában csak ezért is, érdemes megnézni a sorozatot. Az pedig ne riasszon el senkit, hogy éppen a csúcsgasztronómia világa a helyszín. Nincs szó benne szuvidálásról, textúrákról és különböző konyhatechnológiai hókusz-pókuszokról. A hat rész, hat ember történetét meséli el.

Hat ember történetét, akiknek más a családi öröksége, a társadalmi-kulturális háttere, de a gasztronómia szeretete közös bennük. A szereplők pedig meglepő őszinteséggel mesélik el, hogy jutottak el oda, ahol most vannak, hogyan váltak választott hivatásuk mestereivé. Hibákkal, pofonokkal és nem utolsó sorban önreflexióval.

És ahogy az jó történetek esetében lenni szokott, mindig van valami tanulság. Jelen esetben az, hogy a sikernek nincs általános receptje, mégis van valamiféle mintázata és kötelező elemei, ami nélkül nem juthat fel senki a csúcsra. És, mi kell ahhoz, hogy a legjobbak közzé kerülj?

1. Jiro-szindróma

Az-az a tökéletességre törekvés, némi megszálottsággal fűszerezve. Az elég jó, az nem elég.

2. Szabályok és szabályszegés

Első lépés a klasszikus alapok, technikák és szabályok elsajátítása. Ha ez megvan akkor lépd át ezeket, alkosd meg a sajátjaidat. Ez persze egyben kockázatvállalást is jelent.

3. Folyamatos tanulás

Valami figyelemre méltó létrehozásához folyamatosan tanulni kell és ez nem csupán a szakmai ismeretekre vonatkozik. Kellenek a külső impulzusok. Legyen ez a kortárs művészet, mint Bottura esetében vagy a zene, ami Mallmant is inspirálta. A lényeg, a szakmai tudás (önmagában) csak a jóra elég, a kiválóhoz kevés.

4. Mélypontok

Ez az, ami jön magától. A kérdés csak az, hogy mit kezdesz vele. A sorozatban minden egyes séf, elmeséli a mélypontjait és azt, hogyan lábalt ki belőle. Van, akit a kitartás húzott ki a bajból, van, akit pont a változtatás.

5. Önismeret

A személyiséged nem hagyhatod figyelmen kívül.Legyen szó munkafolyamatokról, a munkatársaid irányításáról vagy a munka-magánélet egyensúlyáról, keresd meg a személyiségednek, habitusodnak megfelelő megoldásokat. Például az olasz Bottura családtagokként kezeli a munkatársait és az étterme szó szerint az élete is. Míg Ben Shewry megpróbálja a munkáját és a magánéletét elkülöníteni. Mallman pedig a szabadságvágyának megfelelően intézi a privát és szakmai ügyeit.

6. Csapat

Kell a biztos háttér, támogató partnerek és csapat nélkül nem megy.

Mutass többet
Énmárka, személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?
Megrendelem
süti beállítások módosítása